Az ötödik és hatodik osztályos általános iskolások legnagyobb megmérettetésén a zrínyis, toldis és toponári tanulókból álló kaposvári együttes a csoportkörben 3-0-ra verte a budapestieket, majd 2-1-re a békéscsabaiakat, végül pedig 2-1-re kikapott a kecskemétiektől. A lányok az elődöntőben 2-1-es vereséget szenvedtek a nyíregyháziaktól, a bronzmérkőzésen pedig ugyanebben az arányban győztek a Kecskemét ellen.

A tornát a székesfehérváriak nyerték, a kaposváriak közül Tóth Jázmin kapott különdíjat. Harmadik helyezett csapatunk reménységei nem csak iskolájuk színeiben ütik a labdát, hanem a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely színeiben is edzenek és játszanak.

A csapat tagjai: Balogh Dominika, Joó Noémi Petra, Kiss Boglárka, Pavlovics Tímea, Stettner Zsófia, Tóth Jázmin, Vajda Virág Vivien, Vértes Hanna, Vida Bonita, Warmbir Kristina Nicole, Zana Fanni.

A fiatalokat Rédling-Szabó Gabriella és Csatos Zsolt testnevelő, valamint a Kaposvári Röplabda Akadémia edzője, Vermesné dr. Merő Zsuzsanna készítette fel.

A Kaposvári Általános Iskola fiúcsapata az erős mezőnyben a hatodik helyet érdemelte ki, itt a kecskeméti Vásárhelyi hódította el az elsőséget.

 

Címkék: diákolimpia, röplabda, sport, Kaposvár