Pedranzini Letizia és társai a Kodály iskola tornatermében a Nyugat-Balatoni RSE ellen játszották első mérkőzésüket, és a második szett végén tapasztalt megingástól eltekintve, összességében biztosan nyertek 3:1 arányban.

null

A folytatásban az UTE elleni, sorsdöntő összecsapás várt a lányokra, akik szerettek volna visszavágni az első csoporttornán, a fővárosban elszenvedett vereségért. Jól indult a meccs, és a RÖAK hozta a nyitó szettet, a lilák ezután egyenlítettek. A harmadik játszma hullámzó játékot hozott, mindkét csapatnak voltak remek pillanatai, a végén azonban az Újpest kerekedett felül.

null

A negyedik játékrészre már fejben elfáradt a kaposvári alakulat, így végül 3-1-re kikapott. A záró körben a favorit MTK ellen két szoros szett, de így is 3-0-s vereség következett, így Mészáros Péter tanítványai a harmadik helyen fejezték be a tornát. Ezzel álom maradt a továbbjutás és a döntős szereplés.

null

Az eredmények:
1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia - Nyugat-Balatoni RSE 3-1 (18, -25, 22, 12)
1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia - UTE 1-3 (23, -22, -20, -16)
1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia - MTK 0-3 (-22, -12, -23)
MTK - UTE 3-0 (21, 17, 17)
MTK - Nyugat-Balatoni RSE 3-0 (14, 9, 24)
UTE - Nyugat-Balatoni RSE 3-1 (-23, 13, 11, 14)

A végeredmény: 1. MTK, 2. UTE, 3. 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia, 4. Nyugat-Balatoni RSE.

Címkék: oib, kodály, röak, sport