Egy héttel a sikerrel megvívott Magyar Kupa-döntő után bajnoki rangadón szólították a pályára a Fino férfi röplabdacsapatát. A kaposváriak nem a megszokott összeállításban kezdtek: Deák és Nagy is hiányzott ezen a délutánon, így bekerült a kezdőbe a fiatal Vajda Tamás, Bozóki Bence pedig ezúttal a libero szerepkörében kapott bizalmat.

Nyugodtabban és pontosabban kezdett a jó erőkből álló Vegyész, a házigazda 0:4-nél szerezte első pontját. 5:9 után aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Fino: egy parádés, csaknem egyperces labdamenet adta meg a kezdő lökést, 10:10-nél pedig Rása egyenlített. A somogyiak jól dolgoztak a háló előtt is, és úgy tűnt, színvonalas, látványos csata bontakozik ki a küzdőtéren. Néhány rossz nyitás hűtötte le a szurkolók lelkesedését, de ekkor már a Demeter-legénység járt előrébb. 16:14 után az ex-kaposvári Juhász Péter köszönt be egy nagy ütéssel, 19:20-nál viszont a Fino kért időt. Nem kímélték egymást a csapatok a hajrában sem; felváltva estek a pontok, majd Juhász blokkjával a Barcika jutott szettlabdához. A kaposváriak nem ijedtek meg: a gyors egyenlítés után Dávid Zoltán pillanatai következtek, aki előbb 25:24-re alakította az eredményt, majd az utolsópontot is beütötte (26:24, 1-0).

Egy nagyszerű kaposvári hármas sánc vezette be a másodi játékrészt, Vajda cseles szervája után pedig már 4:1 állt a táblán. Hamar ledolgozta hátrányát a Vegyész, a tavaly még a Kecskemétet erősítő Árva Milán és a rutinos Szabó Dávid is szorgosan bombázta az ellenfél térfelét. A túloldalon Dávid Zoltán és Németh Ferenc próbálta tartani a lépést a borsodiakkal. Hol az egyik, hol a másik együttes örülhetett pontnak, egyik alakulat sem tudott megnyugtató előnyre szert tenni. Magyar blokkjával és Rása ász-értékű nyitásával jutott lélegzethez a Fino, de a vendégek ismét egyenlítettek. 20:20 után, Dávid ütése és Németh két foghatatlan szervája a legjobbkor jött a hazaiaknak, Rása pedig összehozta a 24. pontot is. A második szettet Magyar Bálint szemfüles megmozdulása zárta le (25:21, 2-0).

A térfélcserét követően Németh Ferenc kezdte meg a pontgyártást, majd Vajda Tomi produkált többször is nagy dolgokat a háló előtt. Toma Sándor 6:3-nál kénytelen volt időt kérni, de továbbra is a Fino maradt lendületben. Előbb Bagics ütött hatalmasat, majd Dávid húzta fel a falat a háló elé. Az első két szetthez képest itt már tekintélyes volt a listavezető előnye, a hazaiak ebben az időszakban szinte tetszés szerint érték el pontjaikat. A második technikai szünetben 16:10 volt az eredmény, és a barcikaiak dicsérete, hogy felkapaszkodtak két pontra. Dávid Zoltán következett ezután, de a sokadik varázslatos labdamenet végén Szabó Dávid 20:19-re hozta fel övéit. Kovács Z. rövid nyitása után jutott meccslabdához a Fino, Rása remek blokkja pedig pontot tett a 82 perces küzdelem végére (25:22, 3-0).

Fino Kaposvár – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (24, 21, 22)
Kaposvár, 400 néző. V.: Halász, Pőcze.

Fino: Magyar 3, Bagics 9, Vajda 5, Németh F. 13, Dávid Z. 21, Rása 7. Csere: Bozóki (libero), Keen. Vezetőedző: Demeter György.

Vegyész: Árva 14, Banai 5, Szabó D. 18, Kovács Z. 4, Juhász 3, Toronyai 1. Csere: Dudás T. és Bene (libero). Vezetőedző: Toma Sándor.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 0.4, 5:9, 9:10, 12:10, 16:14, 18:18, 23:23, 23:24, 25:24.

II. játszma: 4:1, 7:7, 14:15, 17:15, 18:18, 20:20, 24:20, 24:21.

III. játszma: 3:1, 6:3, 9:3, 13:6, 16:10, 18:16, 20:17, 20:19, 23:22, 24:22.

Címkék: Vegyész, Kazincbarcika, alapszakasz, bajnok, Fino, sport