A Rákóczi Stadion küzdőterének szinte teljes szélességét átérte az íjászok alkotta lánc. A Kapos Pályaíjász Kupára szép számú mezőny gyűlt össze, összesen 45 versenyző vállalta a megmérettetést. A 4 fordulós Dél-Dunántúli Bajnokság utolsó versenye volt a kaposvári, ahova többek közt Paksról, Pécsről, Szekszárdról, Marcaliból és Nagykanizsáról is érkeztek. A viadal színvonalát országos bajnokok is emelték jelenlétükkel.
A küzdelmeket felnőtt, szenior és utánpótlás korcsoportokra lebontva hirdették meg. A 70 méteres távú olimpiai számtól elkezdve csigás, baerbow, vadászreflex és történelmi íj kategóriában állhattak lővonalra az indulók. Az első kaposvári pályaíjász versenynek a Magyar Íjász Szövetség elnökségéből is akadt résztvevője, a torna pedig jelesre vizsgázott.
- A pályaíjász-versenyeknek elég feszítettek a szabályai, itt nagyon sok tolerancia nincsen. Mivel egy eléggé rutinos, tapasztalt Fehér János az egyesületnek a vezetője, aki már igen régi róka a pályaíjászatban is és a terepíjászatban is, ezért biztosak voltunk benne, hogy az ő keze alatt csak egy jó verseny születhet. Így is lett. Jó verseny volt - mondta a Magyar Íjász Szövetség elnökségi tagja, Makai János.
A Kapos Íjász Egyesület tagjai rendre jól szerepelnek terepíjász versenyeken, és a hazai pályaíjász kupán is hasonló sikerekre hajtottak.
A kaposváriak közül a 70 méteres olimpiai távon Péter Zsolt a negyedik helyet érte el, akárcsak Kele Tamás, vadászíj szenior kategóriában. Ugyanebben a számban érmet is szereztek a hazaiak; Filó Lajos második helyezett lett. Kőszegi Zsolt a felnőtt férfi vadászíjasok között ugyancsak második helynek örülhetett, míg Gergely Gábor szenior korcsoportban csigásíjjal, Varga Gyula pedig baerbow kategóriában szerzett aranyérmet.