A szervezők ezúttal is mindent megtesznek, hogy a 686 egyéni indulónak és a 844 váltóban induló sportolónak biztosítsák a “nagyálom” megvalósításához a feltételeket.

Július 25-én szombaton, 7:30-kor a hagyományos papi áldást követően 26. alkalommal dördül el az ágyú a gyékényesi tónál. A nevezők több, mint egy harmada (286 fő) élete első Ironmanjének választotta a mostanit, de a mezőnyben 33-an büszkélkedhetnek már 10-nél több nagyatádi célbaérkezéssel.

null

A budapesti 72 éves Szebeni Endre a 25. finisére készül. Idén Járdán Zsolt budapesti versenyző lehet Kiss János után a következő, aki Endre mellett idéntől több, mint 20 célbaéréssel büszkélkedhet. A verseny főtámogatója, Claessens Péter idén váltóban viszi csapatát. Példája összecseng a verseny legfontosabb üzenetével: Az út maga a cél.

Fogyatékos sportolók is indulnak a viadalon, főként váltóban, három szervezet felkarolásával vesznek részt.

A nemzetközi vonzerővel bíró versenyen tizennégy nemzet (Ausztria, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Oroszország, Svájc, Németország, Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia és Írország) képviseletében állnak rajthoz triatlonisták.

null

A férfi magyar bajnoki címért ezúttal is nagy csata várható. A férfiaknál kiegyenlített küzdelem valószínűsíthető a címvédő és 2015-ös középtávú magyar bajnok Flander Márton (2 hete a rothi ironman távú versenyen 11. helyezett lett), a 2014-es ezüstérmes Szabó Attila, és a 2013-as ezüstérmes Vatai Miklós között.

A hölgyeknél a 2015-ben Nagyatádon debütáló, számos nemzetközi bajnoki címmel rendelkező Csomor Erika a nagy esélyes, a második helyért csata várható Juhász Ágnes és Farkas Erika között. A szélsőséges meleg azonban mindent felülírhat.

Címkék: eXtremeMan, Nagyatád, 2015, sport