Az aranyat érő májusi eső sem tántorította el a résztvevőket egy kis focizástól a kaposfüredi futballpályán. Az évente két alkalommal megrendezett Unisex Kupát már ötödik alkalommal írták ki. A kispályás tornát most is nagy érdeklődés övezte.

- Azt mondom, hogy egyre jobban népszerűbb ez a torna, és egyre népszerűbbé válik a fiúk, lányok együtt mozgása. Száz-százhúsz ember általában mindig megmozdul egy ilyen tornán, ez azt jelenti, 10-12 csapat minimum itt van - mondta a torna szervezője, Nieselberger Balázs.

Hogy a torna hű maradjon az uniszex jelzőhöz, a szervezők külön szabállyal igyekeztek megakadályozni a pályákon a férfiuralmat.

- A tornának az a lényege, hogy itt a lányok, és a fiúk vegyesen játszanak, ezáltal a lányoknak minimum kettő főnek tartózkodnia kell a pályán, öt plusz egyes felállásban vagyunk, egy kapus, az csak férfi lehet. Ebből értelemszerű az, hogy legalább három-négy lány játékost kell ahhoz hozni ide, hogy lehessen játszani rendesen egy mérkőzést - tette hozzá Nieselberger.

null

Rendszeres hölgy résztvevői is akadnak már a sorozatnak, akik szerint a fiúk figyelnek rájuk a pályán is.

- Úriemberek. Igazából most hátul játszom, mindig kisegítenek. Segítenek nekünk ugyan úgy, egyáltalán nem kivételeznek velünk. Az unisex, ez már a harmadik, amin együtt vagyunk, és szerintem már eléggé összeszoktunk - válaszolta Récsei Kata.

Habár sokak a labdarúgást a férfiak sportjának tartják, akadnak dolgok, amikben a hölgyek sokkal jobban teljesítenek.

- Az ember nem lép úgy oda, nem megy úgy oda, ahogy egy férfi a másiknak test a test ellen. Fura. Meg kell tapasztalni. Nem szabad úgy érkezni, viszont technikásak a lányok, többet passzolnak, sokszor, mint a fiúk. Gondolkodnak is, többet, mint mi, de fura, meg kell tapasztalni - válaszolta Nagy Tamás.

A megjelent csapatokat két csoportba osztották be, ahonnan az első két helyezett juthatott tovább az elődöntőkbe. Az aranyéremért végül az AC Milanello és a Harcosok együttese mérkőzhetett meg. Kettejük csatájából, büntetők után az AC Milanello került ki győztesen, míg a bronzérmet a RKA Footbol gárdája szerezte meg.

A tornának a futball mellett jótékonysági oldala is volt. A szervezők tombolaárusításból befolyt összeggel a Napsugár Egyesület Mozgáskorlátozott gyermekeit támogatták.

Címkék: unisex kupa, Kaposfüred, 2015, sport