Nagy múltú ellenfél, a többszörös bajnok BKV Előre tekecsapata volt a Közutasok vendége az élvonalbeli pontvadászat 10. fordulójában. A játéknap előtt hatodik helyen álló kaposváriak győzelmük esetén pontszámban beérték volna a fővárosi csapatot.

- Tavaly pariban voltunk velük az ötödik helyért, eddigi fordulók alapján, idén is ugyanez lesz a helyzet, jelenleg ők állnak két ponttal előrébb, remélem, hogy most itt hazai pályán ezt a két pontot le tudjuk dolgozni - mondta Kálny Krisztián, a Közutasok KTK szakosztályvezetője.

A BKV egy kivételtől eltekintve kiegyensúlyozottan szerepel a szezonban.

- Igazából az őszi szezonban egy mérkőzésen van hiányérzetem, a múlt heti győri mérkőzés egy kicsit talán várakozáson alul sikerült, a többi mérkőzés a realitásokat tükrözi, a három erős csapattól kikaptunk, a többieket megvertük - válaszolta Szarvas Balázs, a BKV Előre ügyintézője.

A budapesti együttes Kaposvárra is győzelmi reményekkel érkezett és sokáig úgy tűnt, el is viszi mindkét pontot Somogyból. Az első párban Sághy és Nagy sem tudott eredményes lenni, így a vendégek 41 fás előnyre tettek szert. Lengyel Dániel 0:2 után életben tartotta a reményeket, a záró szakaszban pedig Földesi Zsolt pazar teljesítményének köszönhetően egy pontot itthon tartott a Közút.

Földesi magasan a mezőny legjobbja volt, 602 fát gurított. A kaposváriak ezzel a 4:4-es döntetlennel nem léptek feljebb a tabellán, de az ötödik helyezett BVSC sem tudott tőlük meglógni. A Közutasok csapata egy hét szünet után a következő fordulóban az FTC csapatát fogadja a Szántó utcai csarnokban.

Címkék: bkv előre, teke, közút, sport