A negyedik fordulót rendezték szerda este a Ligakupa negyedik fordulójában, ahol a Kaposvári Rákóczihoz a Thomas Doll vezette Ferencváros látogatott. A mérkőzés rögtön Rákóczi helyzettel indult. Király Vitalij léphetett ki ugyanis egyedül az első percekben, a rövid felsőbe tartó lövését bravúrral fogta Jova. A 14. percben jött az első vendég helyzet: Silye Erik beadása után Popov Patrik fejelt kapura, de egy kicsivel mellé ment a próbálkozása. A 30. percben Kovács Krisztián megkerülős csele után, egyedül találta meg a 16-oson belül Korozmánt, a vendégek támadója azonba csúnyán fölé vágta a labdát kapásból. Így gól nélkül vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A második félidő rögtön egy Fradi góllal indult. Popov hiába lőtte el szépen a labdát Rusák mellett, beintette a lest a partjelző. Az 55. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi. Nagy Krisztián lőtte be szélről egy labdát, amire Házi Bence nagyszerű ütemben érkezett és Jova mellett a hálóba pörgette azt. 1-0. A 66. percben egy beívelt szabadrúgás után Kárász Krisztián fejelhetett a vendégek közül, próbálkozása azonban a kapufán csattant. A 71. percben Karacs lőhetett Rajczi lekészítése után, de csúnyán fölé vágta a labdát 18 méterről. A Rákóczi végül a Ligakupához képest meglepően jó iramú mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a sorozatban, amivel a születésnapos vezetőedzőjüknek, Márton Gábornak is kedveskedhettek kicsit.

Kaposvári Rákóczi - Ferencváros
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 200 néző. V.: Botló (Kis Z., Iványi).

Kaposvári Rákóczi FC: Rusák – Földes, Kovács O., Lakatos, Hadaró (Nagy K., a szünetben ) – Albert (Zsdrál, 57. p.), Hampuk (Kovács T., 80. p.) – Házi, Kozics (Kiss M., a szünetben), Karacs – Király (Rajczi, 68. p.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Ferencvárosi TC: Jova – Kárász, Batik, Havas, Silye – Nagy Á. (Holman, 68. p.), Haris – Korozmán (Oláh, 63. p.), Nagy D. (Ugrai, a szünetben), Kovács K. (Zsivoczky, a szünetben) – Popov. Vezetőedző: Thomas Doll.
Gólszerző: Házi (55. p.).
Sárga lap: Kovács O. (82. p.), illetve Popov (75. p.).

Címkék: ligakupa, ferencváros, fradi, rákóczi, kaposvár, sport