Változatlan kerettel vágott neki a 2014/2015-ös NB I-es bajnoki szezonnak a Kaposvári AC női együttese. Az előző évadot 8. helyen záró csapat a Szombathely gárdáját látta vendégül a nyitó fordulóban.
- Tíz éve nem volt körülbelül Szombathelyen NB I-es asztalitenisz csapat. Van két fiatal lány, akik szombathelyiek, ő miattuk álltunk össze. Terveink szerint a középmezőnyben szeretnénk végezni - mondta a Szombathelyi Asztalitenisz Kör játékosa, Beke Csilla.
A találkozó nagy izgalmakat és hazai sikert hozott. A párosoknál a Fekete-Magyarcsik kettős aratott győzelmet, az egyéni küzdelmek során pedig Fekete négy, Baksa és Tollas kettő-kettő, Magyarcsik pedig egy sikerrel zárt. A kaposváriak végül 10:8 arányban hozták a mérkőzést. A KAC-nál továbbra is várják edzésre a fiatal sportolókat.
- Nagyon szeretnénk a gyerekeket kicsit megmozgatni azzal, hogy felhívom őket, hogy esetleg a KAC tagjai szeretnének-e lenni. Itt kislányokat és kisfiúkat is várunk, mondhatni azt, hogy korhatár nélkül - árulta el a Kaposvári AC edzője, Kátainé Váradi Gyöngyi.
A kaposváriak a második fordulóban a jó erőkből álló, a bajnokságot szintén győzelemmel kezdő szekszárdiak vendégei lesznek. A mérkőzés szombaton 11 órakor kezdődik.
Címkék: rajt, asztalitenisz, kaposvár, sport