Az idei somogyi bajnokság záró fordulójára rekord mezőny gyűlt össze: a nagyatádi strand 3 pályáján összesen 117 mérkőzést vívtak az indulók. Ráadásként a Siófokon elmaradt 8 meccset is sikerült pótolni. A szezon utolsó nagy erőpróbájára Zala, Baranya, Veszprém, Szolnok és Pest megyéből is érkeztek játékosok.

- Készülni nem stúl sokat készülünk, mert két műszakban dolgozom. Ha tudunk, edzünk, és elindulunk a versenyeken a minél jobb helyezések reményében - mondta Böcz Dávid.

A dél-somogyi viadalon fővárosi fiatalok is homokra léptek.

- Én eredetileg Somogy megyei vagyok, két éve vagyok budapesti, és a TFSE-KRA utánpótlását vezetem. Itt edzőtáborozunk, direkt választottuk, nagyon szerettem ide járni ezekere a homokmeccsekre, a lányok pedig nagyon örüöltek neki, hogy ilyen színvonalas meccseken vehettek részt - tette hozzá Halász Márta , a TFSE-KRA utánpótlás-vezetője.

Az idei körversenyen összesen 547 mérkőzést játszottak, és a Somogy Megyei Röplabda Szövetség rendezvénysorozata az utóbbi évek egyik leglátogatottabb eseménye volt ebben a sportágban.

- Az idei strandröplabda bajnokság sikeresnek mondható, minden fordulón rekord számú nebvező jött össze, ma is 67 páros összejött. Vannak párosok, akik komoylan veszik, és jól is érzik magukat a versenyzők - válaszolta Sántosi Péter, SMRSZ Strandröplabda Bizottság elnöke.

A szervezők idén is megválasztották a strand királynőjét és királyát. 2014-ben Vajda Evelin és Ledniczky Róbert érdemelte ki a megtisztelő címet.

- Tavaly is furcsa volt, később tudtam meg, jó érzés volt. Most sem arra megyek, hogy a strand királya legyek, hanem, hogy nyerjek - mondta Ledniczky Róbert

Párosban, összetettben a Böcz Dávid, Ledniczky Róbert, a Vajda Evelin, Győrbíró Kamilla és a Kulcsár Petra, Vajda Tamás bizonyult a legjobnak 2014-ben.

Címkék: bajnokság, strand, röplabda, sport