„Jól sikerült a záró nap Bence Balázs számára. Bár lábsérülése nem sokat javult tegnap óta, de reménykedtünk egy jó szereplésben, amivel matematikailag még előre tudott jönni 4-5 helyet. A melegítés során kivettünk minden olyan elemet a kűrből, ami rontásra adott volna esélyt, mivel egy eséssel nagyon nagy hátrányba kerülhetett volna. Így a végül Balázs által bemutatott kűr kissé könnyebb volt, mint amivel eddig versenyzett, illetve lábsérülése miatt az utolsó leugrást is könnyítette, de ennek ellenére is nagyon magas pontszámokkal jutalmazták! Olyannyira, hogy végül a hatodik legjobb kűrt futotta, és ezzel összesítésben a tízedik helyen zárta a rangos versenyt!”

„Nagyon örülök, hogy meghívást szereztem erre a rangos versenyre – folytatta Bence Balázs. - A kötelezőim nagyon jól sikerültek, hiszen a nyolcadik helyet sikerült megszereznem. Ez az eredmény ahhoz képest, hogy először versenyeztem ilyen rangos senior mezőnyben, nagyon jónak számít. Sajnos a technikai kűröm nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, így hat helyet csúsztam hátra. Az edzőm segítségével ezután fejben sikerült összeszednem magam, és úgy befutni a kűrre, hogy bármi összejöhet. Ez szerencsére sikerült is, nagy közönségsikerem volt, és nyolc pont feletti összpontszámot kaptam a kűrömre, ami ebben a mezőnyben a hatodik helyet jelentette. Ami nagy fegyvertény, hogy egyik nagy vetélytársamat (Andrew McLachlan) sikerült most megvernem, akivel majd az Európa-bajnokságon kerülök össze.”

A győzelmet a címvédő német Erik Oese szerezte meg, a francia Jacques Ferrari és a német Viktor Brüsewitz előtt. A lányoknál a győztes az angol Joanne Eccles lett, megelőzve az olas Anna Cavallarot és a svájci Simon Jaisert.

Címkék: aachen, bence, balázs, sport