Már évek óta hagyomány, hogy a Pünkösdi Tornával kezdődik a strandröplabda szezon Somogyban. A Búzavirág SC ezúttal is a Deseda-tó toponári strandján várta a vállalkozó kedvű párosokat és az érdeklődőket.

- Szerencsés időt fogtunk ki, nagy csapatlétszám jött össze most is.
Vannak új arcok, és az eddig megszokott párosok, játékosok is részt vesznek a tornán - mondta Mészáros Anbtal Zoltán, a verseny főszervezője.

A szervezők női, férfi és vegyes kategóriában hirdették meg a versenyt. A három pályán 6 női, 14 férfi és 12 vegyes páros mérte össze egymással az erejét. A korábbi sokszoros válogatott Urfi Csaba ezúttal vállalta a kihívást.

- Én a strandröplabdával úgy vagyok, mint az úszással. Ott hideg a víz, itt sok a homok. Bíróként szoktam részt venni, de most egy kedves barátom invitált, lejöttem, jól szórakoztunk, de nem jutottunk tovább.

A kaposváriak egykori bajnoka azt mondja: még látványosabb lenne, ha többen lennének a pályán egyszerre.

- Én inkább preferálnám azt a vállalkozást, hogy négy a négy ellen, mert látványosabb. Még a kilencvenes években volt egy promóciós strandröpi, az nagyon tetszett - tette hozzá Urfi Csaba.

Az idei Pünkösdi Torna meccseit izgalmas és változatos labdamenetek jellemezték. Több mérkőzésen is borult a papírforma, és érdekesség, hogy egyik tavalyi győztes sem tudta megvédeni elsőségét. A három pályán, 86 mérkőzés után alakult ki a végső sorrend.

A hölgyeknél a Győrbíró Kamilla – Vajda Evelin, az urak között pedig Böcz Dávid-Zsalakovics Máté duó győzött. A vegyes párosok mezőnyében a Győrbíró Kamilla – Farkas Ádám egység bizonyult a legjobbnak. A győztesek egy évre elnyerték a Búzavirág SC vándorserlegét is.

Címkék: nyitó, szezon, strand, röplabda, sport