A Boglári Diáktalálkozó eredeti célja, hogy egy napra a városba invitálja Somogy megye és a Balaton parti középiskolai kollégiumok mozgásszerető diákjait. A cél 35 év távlatából sem veszítette el jelentőségét. Egy felvidéki kollégium hosszú évek óta, egy megyén kívüli kollégium – idén Dombóvár – tovább színesíti az induló csapatok palettáját. Az amatőr sportoló kollégisták (lányok, fiúk) futballban, kézilabdában és sakkban mérik össze erejüket. A rendezvény ugyan egy napot ölel fel csupán, viszont az eredményes szereplés folyamatos felkészülést igényel.

Az 2014-es Boglári Diáktalálkozó védnökei: Mocsai Lajos, egyetemi docens, európai mesteredző, a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója, valamint dr. Neszmélyi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy megyei igazgatóságának elnökségi tagja.

A rendezvény lebonyolítását a Boglári Kollégium, mint házigazda vállalja magára. Régi és jelenlegi kollégisták, munkatársak, a bírók, a versenyiroda dolgozói rengeteget dolgoztak a rendezvény sikeréért. Teszik mindezt társadalmi munkában a Boglári Diáktalálkozó iránti elköteleződésből fakadóan. Balatonboglár város intézményei is a rendezvény mellett állnak, így ingyen bocsátják rendelkezésre a város pályáit. Fő támogató a KLIK Fonyódi Tankerülete.

Bővebben a rendezvény honlapján olvashatnak: www.boglarikollegium.hu

Címkék: találkozó, balatonboglár, diák, sport