skc


A női élvonal 9. fordulójában a szezon meglepetéscsapata látogatott Siófokra, és a betegségektől tizedelt somogyiak szerették volna meglepni a jó erőkből álló és remek formát mutató dunaújvárosiakat. Golovin Vlagyimir vezetőedző a Pastrovics, Szalai, Deáki, Dajka, Drávai, Szamoránsky, Lukács összeállítású együttest küldte a pályára a népes közönség előtt, és az első percekben felváltva estek a gólok. A második percben Drávai avatta fel a kaput, és a többi találatra sem kellett sokat várni. A keményen és pontosan kézilabdázó vendégek a 13. percben vették át a vezetést (7-8), aztán négy góllal elhúztak, köszönhetően a siófoki hibáknak. Időnként akadozott a védőmunka, a támadásokat sok hiba jellemezte, a Kohász pedig élt a lehetőséggel. 11-15 után két Szamoránsky-gól hozta vissza a reményt, így izgalmasnak ígérkezett a második félidő is.

A szünet után Futaki védése adta meg az alaphangot: a fiatal kapus Bulath büntetőjét hárította, és a folytatásban is bravúrt bravúrra halmozott. Szalai Babett egyenlítő találata után Dajka Bettina góljával máris az SKC vezetett, és ezután már szoros, izgalmas volt a csata egészen a lefújásig. Hol a hazai, hol pedig a vendég együttes járt előrébb eggyel, így nehéz volt megjósolni a mérkőzés végkimenetelét. Az utolsó négy perc 23-23-ról indult. Takács Fruzsina dobott gólt emberelőnyben, majd mindkét csapat támadást hibázott, és az időkérések után sem változott a helyzet. A végén labdát szerzett a siófok, Szalai Babett pedig a hálóba juttatta a labdát. A Duna-partiak az utolsó öt másodpercben mindent megpróbáltak, de csak a játékidő letelte után találtak hálóba, így döntetlennel ért véget a találkozó.

Golovin Vlagyimir: – A mérkőzés előtt többen betegséggel bajlódtak, ennek ellenére nagyot küzdöttünk, és örülünk a pontszerzésnek.

Mátéfi Eszter: – A jó erőkből álló Siófok otthonában szereztünk egy pontot, amivel a látottak alapján elégedett vagyok.

SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ–DUNAÚJVÁROSI KA 24–24 (13–15)
Siófok, 400 néző. V: Horváth P., Marton
SIÓFOK: Pastrovics – Lukács V. 4, Drávai 3, Szamoránsky A. 7, Dajka 3, Deáki 1, Szalai B. 4. Csere: Futaki, Nagy É. (kapusok), Bogdanovic 1 (1), Léránt 1, Németh Cs. Vezetődző: Golovin Vlagyimir
DUNAÚJVÁROS: Víg V. – Hosszu B. 4, Gera 3, Takács D. 3, Ferling 4 (1), Bulath 3 (2), Vincze M. 3. Csere: Rádl 3, Takács F. 1, Berta, Vadász. Vezetőedző: Mátéfi Eszter

Címkék: labda, rajt, kézi, skc, siófok, sport