A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték: az egykor Csurgón is kézilabdázó Buday Dániel talált a kapuba. Az orosházi öröm azonban nem tartott sokáig, a CSKK hamar egyenlített, aztán átvette a vezetést. A hazaiak védekezése kellően kemény volt, támadásban pedig főként az első játékrész utolsó harmadában alkottak nagyot a fiúk. A jól pörgő Imre-legénység villámgyors gólokkal tudott magabiztos vezetést kiharcolni, így megnyugtató, 17:10-es előnnyel térhetett pihenőre.

A találkozó második felében aztán tovább nőtt a két csapat közti különbség. A hazaiak védekezéséről sokat elárul, hogy a vendégek mindössze háromszor találtak be a kapuba tizenöt perc alatt. Időközben viszont potyogtak a gólok a másik oldalon, így nem maradt el a kiütéses a siker. a végig jól összpontosító CSKK 9010 néző előtt könyvelhette el a 34-18-as diadalt. Soha rosszabb bemutatkozást!

- A tudásbeli fölényünket érvényre juttatuk. Jelentős különbség van a két csapat között, de ezt ki is kellett hozni a pályára. Nagyon fontosnak tartom, hogy nem csak szakmailag, hanem mentálisan is fejlődtünk, ere nagy figyelmet fordítottunka felkészülés során. Bármilyen fursa, az volt a kulcs, amikor 7-4-re vezettünk, és feljött az ellenfél 7-6-ra. Tavaly nagyon sokszor görcsöt eredméynezett az ilyen eredmény a csapatjátékában - Imre Vilmos vezetőedző, Csurgói KK.

- Sajnálom, hogy nem játszottunk úgy, mint a felkészülési időszak alatt. Jól játszott a Csurgó, teljesen megérdemelten ynert ellenünk -  Vladan Jordovic vezetőedző, Orosházi FKSE

A csurgóiak szerdán Vácon lépnek pályára, szombaton pedig az újonc győrieket látják vendégül.

Címkék: csurgói, kézi, labda, csapat, nb1, sport