Palaczky János együttesének gerincét a tavalyi U19-es gárda játékosai alkotják, kiegészülve az elmúlt szezonban NB II-ben szereplő felnőtt csapat labdarúgóival.  

Az MLSZ döntése értelmében két évvel kitolódott a magyar utánpótlás képzés korhatára.  Az U21-es országos bajnokságban még az 1993-ban születettek is játszhatnak.

- Természetesen ennek a korosztálynak a legfőbb célja az lehet, hogy valaha majd az NB I-es csapathoz tudjunk irányítani tehetségeket. Úgy kell a tehetséggondozást megoldanunk, hogy az elmúlt években, ami nem működött Kaposváron - sajnos nagyon kevés gyerek került fel a felnőtt csapathoz - ennek meg tudjunk felelni. Ez egy elsődleges cél, de természetesen nem másodlagos cél az eredmény sem - mondta Palaczky János edző.

A Bene akadémia U21-es korosztálya július 10-én kezdte meg a felkészülést. Az együttes több edzőmérkőzést is megvívott már, és részt vett egy szlovákiai nemzetközi tornán is.

- Második nap már jól sikerült, a Nyitrát kaptuk ellenfélként, U21-es azt hiszem, ez egy igazi erőpróba volt számunkra, és sikerült megvernünk őket 3-2-re, ennek nagyon örültem, igazából látszott már, hogy a csapat kezd összeállni, igaz, még nem bővültünk ki az NB I-ből visszajátszókkal, akik le tudnak játszani - mondta Horváth Gergely.

A csapat magját a tavalyi U19-es korosztály alkotja.

- Az edzések most ebben a két hétben nagyon pörgősek, és most az a lényeg, hogy egyre jobban készüljünk a bajnokságra, mert ugye lassan 17-én kezdődik, azt várjuk ettől a csapattól, hogy minél jobb helyezést érjünk el a bajnokságban, elsődleges cél a bennmaradás - árulta el Hadaró Valentin.

A csapatba kerülésért nagy harc várható. Az U21-es gárda edzéseit több olyan fiatal labdarúgó is látogatja, aki az előző szezonban a Rákóczi NB II-es felnőtt együttesét erősítette. Rajtuk kívül próbajátékosok is szerencsét próbálnak a csapatnál. A bajnokság bő két hét múlva, augusztus 17-én kezdődik.

Címkék: mez, fehér, zöld, rákóczi, labdarúgás, sport