Néhány éve még mindketten a kaposvári férfi röplabdacsapatot erősítették, aztán kipróbálták magukat külföldön is. A Fino válogatott centere, Kovács Zoltán korábban már két szezont lehúzott légiósként: a 2010/2011-es idényt Szlovéniában, a Szalonit Anhovo színeiben töltötte, utána pedig Görögországban, a Lamia csapatában játszott. Az elmúlt évben hazatért, és Magyar Kupát, majd bajnoki címet nyert a somogyiakkal. Most újabb külföldi klub következik a sorban: a németországi Bühl legénysége. Itt játszik egyébként a korábbi kaposvári libero, Molnár Dávid is.

- Egy menedzser vette fel velem a kapcsolatot, de említettem neki, hogy van eza  németországi lehetőség, így visszalépett. Elmegyek oda, remélem, addigra meggyőgyul a vállam. Szeretnék játszani, megmutatni mit tudok, és egy jó szezont befejezni a következő évben - Kovács Zoltán TV Bühl
A magyar válogatott másik centere, Nagy József tavaly nyáron szerződött külföldre, az osztrák Amstetten gárdájához, és nem bánta meg a döntését.

- Tavaly jól igazoltak, és el is értük a bajnoki harmadik helyet. A döntőbe jutásért azzal a csapattal játszottunk, amely megnyerte a bajnokságot, nem volt szerencsénk. Jövőre minimális célunk bejutni a döntőbe, és a CEV-kupában jól szerepelni - Nagy József VCA HYPO Niederösterreich.

A korábbi kaposvári játékos jó évet zárt, és a következő szezonban is az osztrákokat erősíti majd.

- A kinti edző azt mondta, fejlődtem, de én ebből nem sok minden éreztem. Jó volt a hangulat, jól éreztem magam, családias - tette hozzá Nagy József.
A két válogatott centert a remények szerint előbb vagy utóbb újra láthatja majd a közönség a Fino bajnoki mékőzésein. Most azonban a légiósélet az első számukra.

Címkék: külföldön, folytatják, többen, fino, kaposvár, sport