Jó szélben két futamot sikerült lebonyolítani a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság első versenynapján, amelyen magyar siker is született. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a második futamot a kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András páros nyerte. A vb e szakaszából az első futamban győztes dán Bojsen-Moller testvérpárost korai rajt miatt a zsűri kizárta. A két futam összesített eredményei alapján Majthényiék a harmadik helyen állnak a 82 indulóból.
A tervek szerint további hét futamot bonyolítanak le még a héten.
A balatoni csúcsviadalnak amúgy a Majthényi, Domokos páros úgy vághatott neki, hogy végső diadala esetén tizedik világbajnoki aranyérmét szerzi meg.

 

Címkék: domokos, futam, harmadik, majthényi, balaton, sport