A kaposváriak a 27. forduló péntek esti mérkőzésén a Diósgyőrt látják vendégül, és a siófoki fiaskó után szeretnének három ponntal gazdagodni.

Voltak már jobb hangulatban is a Rákóczi játékosai a fiúk 2-1-re elvesztették a megyei rangadót Siófokon, így a 12. helyről várják a tavaszi hajrát.

- Nagyon szomorú dolog történt, nagyon mérgesek voltunk a meccs után. Nem erre számítottunk, nyerni akartunk, de sajnos így sikerült. Én személy szerint örültem, hogy lehetőséget kaptam - mondta Bőle Lukács.

A kaposvári együttesből sérülés miatt Bank, Horváth Tamás és Pavlovics is hiányzik majd, Bőle Lukács viszont abban bízik, hogy felépülés után újra megkapja a bizalmat.

- A tavasz nem túl jól alakult eddig. Sérülésem is volt, a továbbiakban pedig remélem, hogy minden mérkőzésen lehetőséget kapok. Papíron elég nehéz meccsek következnek, de úgy gondolom, pontokat fogunk szerezni, és a következő meccsen, a Diósgyőr ellen a három pont a lényeg - tette hozzá a játékos.

A Rákóczi és a Diósgyőr őszi mérkőzését idegenben nyerte meg a kaposvári együttes.

- Ősszel, amikor ott játszottunk Miskolcon, az utolsó percekben siekrült nyernünk Horváth Tamás góljával, és én adtam a gólpasszt. Emlékezetes mérkőzés volt, nagyon örültünk. A Diósgyőr hasonló csapat, mint mi, a siófoki meccs után csak a három pont az elfogadható - mondta Balázs Benjamin.

A kaposváriak tavaszi hazai mérlege felemás: két győzelem mellett három vereséget is számlálnak. A borsodiak viszont az elmúlt hetekben rendre elvesztették idegenbeli meccseiket.

- Mi arról voltunk híresek, hogy itthon majdnem minden meccset megnyertünk, vagy pontot szereztünk. Ez most nem annyira igaz ránk, de remélem, ez majd visszafordul. Bízom benne, hogy itthon, a közönség buzdításával sikerül begyűjtenünk a három pontot - tette hozzá Balázs Benjamin.

A Kaposvár-Diósgyőr rangadó pénteken 19 órakor kezdődik a stadionban, a találkozóról online közvetítésben számolunk be a kapos.hu internetes portálon.

Címkék: fehér, zöld, rákóczi, labdarúgás, kaposvár, sport