- Megmondom őszintén, 3-0-ra számítottam, de 3-1 lett belőle - mondta honlapunknak Bozóki Bence, aki csereként állt be a második játszmában Geiger András helyett, és 10 pontja mellett remek nyitásaival is kitűnt a mezőnyből. - Szerettem volna játszani: úgy jöttem ide, hogy pályára léphetek talán, és Gyuri bácsi számított is rám. A harmadik játszmát elrontottuk, nem voltunk ott teljesen fejben a pályán, a negyedik játszmára azonban újra összeszedtük magunkat, és nyertünk. Most a Dunaferr volt itthon, nekik kedvezett a hazai pálya, a hazai közönség. Szerdán mi következünk, és úgy gondolom, hogy 3-0-ra hozzuk majd a mérkőzést.


- A realitás ez volt, nálunk is nyert a Fino - mondta a Dunaferr vezetőedzője, Tomanóczy Tibor. - Ha az elején nem tiszteljük ennyire a Kaposvárt, lehetett volna szorosabb is az eredmény. A harmadik szettben belelkesedtünk, és ezt az utat kell követni, hogy tisztességesen szerepeljünk majd a bajnokság utolsó szakaszában. A negyedik szettben, ahogy lenni szokott, kijött mindenkinek a hibája, és ezt kőkeményen kihasználta ellenfelünk, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A szerdai találkozóval kapcsolatban azt várom, hogy legyenek egészséges játékosaim, mert szeretnénk tisztességesen kiállni a bajnok otthonában. És az is fontos, hogy a mentalitásunk hasonló legyen, mint a hétfői harmadik és negyedik szettben. Ez nagyon fontos lenne.


A Fino-Dunaferr párharc harmadik mérkőzése szerdán 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a belépés ingyenes.


Címkék: párharc, összecsapnak, ismét, Dunaferr, Fino, sport