Czmerk Zsuzsanna tanítványai a legutóbbi játéknapon a Kaposvárui Röplabda Akadémia együttesét múlták felül 3:1 arányban, és már nem titkolják: az idén szeretnék elhódítani az első helyet.

Érdekes küzdelmet ígért a Somogy megyei női röplabda-bajnokság legutóbbi rangadója, a listavezető Kacsó-gép és a középmezőnyhöz tartozó Kaposvári Röplabda Akadémia találkozója.

- Ez a harmadik év, hogy együtt dolgozunk. Minden évben vannak újabb és újabb visszatérő játékosok, akik korábban a helyí felnőtt csapatban játszanak, legújabb igazolásunk, Kondor Gabriella, aki január óta edz velünk, és fontos pontja lehet a csapatnak a rájátszási időszakban is - mondta a Kacsó-gép Taszár edzője, Czmerk Zsuzsanna.

- Tavaly májusban játszottam utoljára az egyetemi bajnokságban. Hiányzott a mozgás, heti két edzés elég, van időm másra is, és emellett az egyetemi tanulmányaimat, és mesterszakra járok a Kaposvári Egyetemen - mondta Kondor Gabriella.

A háló túloldalán egy igazi vegyescsapat lépett pályára: az akadémia megyebajnoki együttesében serdülő, ifjúsági és junior játékosok is helyet kaptak.

- Eddig kettőt nyertünk és kettőt veszítettünk. A Táncsics és az Egyetem ellen nyertünk, a Taszárról és a Füredtől kikaptunk. Én körülbelül három éve röplabdázom, Tibi bácsinál kezdtem az első év felében. azóta Zita néninél, Mariannál és Mészáros Petinél a serdülő és az ifibajnokságban játszom - mondta Száraz Brigitta.

A listavezető ezen a mérkőzésen is igazolta a várakozásokat. A jó kezdés után ugyan a második szett elment, de a folytatásban már nem volt kérdés, ki nyeri a meccset. Czmerk Zsuzsanna tanítványai végül 3:1 arányban bizonyultak jobbnak, és megerősítették első helyüket a tabellán. Az együttes eddigi mérlege öt mérkőzésből öt győzelem.

- Igazából az őszi fordulókban túlteljesítettük magunkat, minden meccsünket siekrült 3-0-ra vagy 3-1-re megnyerni, de a folytatásban sok lesz a nehéz idegenbeli meccs. Remélem, sikerül feltenni az i-re a pontot, és megszerezzük az első helyet - tette hozzá Czmerk Zsuzsanna.

A bajnoki cím sorsa minden bizonnyal áprilisban dől el, amikor a taszáriak a Kaposfüred otthonában játszanak majd rangadót.

Címkék: cím, taszár, bajnok, megye, röplabda, sport