A szlovén együttest az alapszakasz első körében, hazai pályán még sikerült megverni, idegenben viszont már nem sikerült a bravúr.

A somogyiak jó hangulatban keltek útra: a Humenne elleni múlt heti, 3-2-es győzelem hitet és önbizalmat adott a társaságnak a 2012-es év utolsó tétmérkőzésére. A Demeter-legények jól is kezdték a Kamnik elleni találkozót: az első szettet végig vezetve nyerték 25:19 arányban.
A térfélcsere után átvette az irányítást a házigazda, és előbb egyenlített, majd a vezetést is sikerült átvennie. A Fino a második és a harmadik játszmában is 19 pontig jutott.
A magyar bajnok a negyedik játékrész elején még előrébb járt, mint riválisa, a szett közepén viszont  fordult a kocka, és ezután a kaposváriak futottak az eredmény után. A fiatal és lendületes házigazda ekkor már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, így sikerült visszavágnia az őszi, somogyi vereségért.

Demeter György vezetőedző: Az első játszmában, majd a második és a harmadik szett nagy részében fegyelmezetten játszottunk, utána taktikailag fölénk nőtt a hazai csapat. A negyedik játszmában nagy hátrányt kellett volna ledolgoznunk; ez nem sikerült, így nem tudtunk pontot szerezni. Sajnáljuk a vereséget, de ez pozitív kategóriába tartozó vereség volt!


Férfi röplabda Közép-európai Liga, 11. forduló
Calcit Kamnik – Fino Kaposvár SE 3-1 (-22, 19, 19,  20)
Kamnik, 300 néző. V.: Hranic, Zidanic (horvátok).
Kamnik: Brus 6, Brulec 9, POKERSNIK 17, Novljan 5, SUSEC 12, PLANINC 15. Csere: Hribar (libero), Hrast, Stern. Vezetőedző: Marko Brumen.
Kaposvár: ifj. Laszczik 3, GEIGER 14, Kovács Z. 12, Lesznyik 1, GERGYE 18, Juhász P. 8. Csere: Dömötör és Deák (libero), Dávid Cs. 10, Magyar B. 1. Vezetőedző: Demeter György.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:8, 11:16, 16:21, 22:24. II. játszma: 7:8, 16:13, 21:16, 24:19. III. játszma: 7:8, 16:14, 21:17, 24:19. IV. játszma: 8:6, 16:10, 21:16, 24:20.

Címkék: demeter, fino, röplabda, kaposvár, sport