A kaposvári együttes egyik alapembere, Hegedűs Dávid megsérült a pénteki edzésen (beszakadt a vádlija), így hiányzott a szombati, diósgyőri kezdőcsapatból. Oláh Lóránt és az eltiltása után újra mezt húzó Vrucina a kispadon kapott helyet. A Rákóczi legutóbbi három bajnokiján nem kapott gólt, így a fiúk bizakodó hangulatban várták a kezdést.

Az első percek borsodi ijesztgetései után a zöld-fehérek pillanatai következtek. A kaposváriak bátran futballoztak, és nagy kedvvel próbálkoztak távoli lövésekkel is. A 11. percben egy szöglet utáni kipattanó hagyta el a játékteret nem sokkal a hazai kapu mellett. Pedro próbálkozott 28 méterről, a lövés meglepte a hazai kapust. Egy perccel később Haruna lőtt fordulásból, ballal, 20 méterről, a hazai kapus védett. A 18. percben Safaric 30 méteres szabadrúgása után szállt a kapu fölé a labda. A folytatásban újra eleredt az eső, a borsodiak pedig valamelyest ráerősítettek, de nem tudtak gólhelyzetet kialakítani. Ezután újra a Prukner-legénység pillanatai következtek. A 33. percben Balázs B. a jobb oldalról, 18 méterről vette célba a bal alsó sarkot, de a labda a kapufa mellett hagyta el a pályát. A 39. percben Okuka tette jobbról középre a labdát, Haruna hiába próbálkozott, a kapus megkaparintotta a játékszert.

Jól indult a második félidő is: a 46. percben Pavlovic remek passza után Haruna került ziccerbe, 15 méterre a kaputól azonban elakadt a kapusban...  A jobb oldali sarokrúgást Pavlovic végezte el, aki megpróbálta egyből a kapuba csavarni a labdát, de Rybansky résen volt, és védett. A 62. percben Pavlovic középről, 28 méterről lőtt, Rybansky csak kiütni tudta a labdát, az érkező Haruna 10 méterről fölé durrantott. Hat perccel később, jobb oldali beadás után Haruna fejelt 6 méterről, a kapu bal oldalába tartó labdát nagy bravúrral védte a kapus. A 74. percben Luque balról 24 méterről lőtt, Hajdúch hárított.
Izgalmasan alakult a hajrá, és a lehető legjobb forgatókönyv valósult meg a végén... A 86. percben Seydi került gólhelyzetbe, Hajdúch védett, az ellentámadás végén pedig megszerezte a vezetést a Rákóczi. A csereként beállt Oláh kiugratása után Balázs B. állította meg a labdát az alapvonalon. Középre passzolt, az érkező Horváth Tamás pedig 7 méterről a kapu bal oldalába passzolt. 0-1.

A 91. percben Bacsa futott el a bal oldalon, középre adott, Elek lőtt, a kaposvári védelem pedig ezúttal is felszabadított.
A látottak alapján a Rákóczi teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet: a fiúk végig fegyelmezetten, bátran futballoztak, és több veszélyes helyzetet is kiakítottak az előzetesen esélyesebbnek tartott diósgyőriek otthonában. A Prukner-legénység a nyolcadik helyre lépett előre a tabellán.

Sisa Tibor: Nagyon kevés labdát szereztünk, támadásban pedig többet kellett volna tennünk a sikerért. A Kaposvár rúgta azt a gólt, ami három pontot ért. Kevesen hitték el nekem a meccs előtt, hogy a Rákóczi egy nagy alázattal játszó, sokat futó együttes. Megérdemelt a vendégek győzelme.

Prukner László: Szeretném megköszönni a csapatomnak ezt a sikert. Úgy gondolom, megérdemelten hoztuk el a pontokat Diósgyőrből. A fiúk fegyelmezetten játszottak, nagyot küzdöttünk, ami elnyerte a méltó jutalmát.

DVTK - Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0)
Diósgyőr, 5000 néző. V.: Berger.
Diósgyőr: Rybansky – Takács P., Gal, Hanek, Gohér – Abdouraman (Gallardo, 67.), Elek Á. – Gosztonyi (Luque, 49.), Fernando, Bacsa – Tisza (Seydi, 55.). Vezetőedző: Sisa Tibor.   
Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Bank, Kovács O., Jánvári - Pavlovic (Zámbó, 83.), Safaric, Pedro, Horváth T. (Moustapha, 89.) - Haruna (Oláh, 84.), Balázs B. Vezetőedző: Prukner László.
Gólszerző: Horváth T. (86.)
Sárga lap: Hanek (30.), Abdouraman (32.), illetve Balázs B. (37.)

Címkék: bravúr, zöld, fehér, győzelem, rákóczi, sport