- Reggel megjövünk, bevárunk mindenkit, felveszünk egy mentőmellényt, és kihozzuk a csónakokat, és vízre szállunk - mondta a kaposvári Spinger Petra.

Így kezdődik a nap a desedai kajaktáborban. A Vízügyi SC felkészült oktatói reggel kilenctől délután 4 óráig tartanak  foglalkozásokat a gyerekeknek.

- Nyáron a kajaktábor a legjobb, mert lehet fürödni, lehet kajakozni, és még az sem gond, ha borulunk, mert vízbe - mondta a kaposvári Paár Márkó.

A gyerekek a biztos alapokkal már bátrabban szállnak vízre, és néhány nap után már akár hosszabb túrákra is elmehetnek. A sportág továbbra is népszerű és eredményes a városban, hiszen voltak és továbbra is vannak példaképek. Akik a tábor után itt maradnak és edzésbe állnak, sokra vihetik.

- Szinte az összes versenyzőnk a táborból került fel, az igazán nagy merítési lehetőség itt van. Itt szeretik meg a gyerekek igazéán a kajakozást, a versenyzőink 80 százaléka táboros maradvány - mondta a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője Faludy András.

A fiatalok nagyobb része egyébként a kajakot részesíti előnyben, a kenut kicsit nehezebbnek tartják, mert ott nem ülni, hanem térdelni kell. Egy biztos: a gyerekek szívesen ültek hajóba az idei táborban is.

Címkék: Kaposvári Vízügyi Sportklub, kajak, kenu, tábor, fiatalok