A rossz időjárási körülmények ellenére is nagy iramot és izgalmas mérkőzést játszott egymással a két bajnokesélyes a Tele-Tank Kupa városi kispályás bajnokság 20. fordulójában. Az első osztály rangadóján Bognár góljával a Hidromobil szerzett vezetést a Kaposstil FIFA gárdája ellen. A címvédő mindent megtett az egyenlítésért, és a második játékrész elején Szabónak sikerült is a kapuba találnia. Ezután Takács Norbert juttatta előnyhöz csapatát, Baksa révén azonban újra válaszolni tudott a FIFA. Végül a jól hajrázó Hidromobil gyűjtötte be a három pontot, ugyanis Takács újból bevette a nagy rivális kapuját.  

- Nagyon vegyes érzelmű meccs volt. A védekezésünk nem volt kifejezetten olyan, mint amit általában szoktunk nyújtani. Talán kicsit a szerencse is mellettünk volt, és egy góllal talán jobbak is voltunk úgy érzem. Most már több éve együtt vagyunk, és ez az összeszokottság mindenképpen mellettünk szól, és hála Isten az utóbbi fordulókban az akarással sincsen gond - mondta a Hidromobil játékosa, Takács Norbert.

- Mindenképpen a bajnokságot szerettük volna megnyerni, más célunk nem is lehetett volna, de volt egy jobb csapat, úgyhogy fejet kell hajtanunk. Megyünk tovább előre, aztán ezüstérem és ennyi. Többet futottak, időnként fel tudtuk velük venni a versenyt, de a helyzetek alapján megérdemelten nyertek - mondta a Kaposstil FIFA 2005 játékosa, Tóth Norbert.

A Hidromobil sikerével a két csapat között két fordulóval a bajnokság vége előtt négy pontra duzzadt a különbség, így ha Takácsék a következő játéknapon legyőzik az Alibi gárdáját, akkor aranyérmet ünnepelhetnek. A FIFA legrosszabb esetben is csak második lehet, a bronzéremre azonban matematikailag még három együttesnek, a MÁV Kollégiumnak, az Alibi FC-nek és a Somogy Sportjának is van esélye. A góllövőlistán már-már behozhatatlan előnyre tett szert a MÁV Kollégium negyven találatot jegyző játékosa, Nagy Norbert, őt Magyar Zoltán követi 22 góllal a Csányi Pékségből. Az első osztály következő fordulóját hétfőn 16 óra 30 perctől rendezik az Arany úti sportcentrumban.

Címkék: Hirdomobil, kispályás, torna, bajnokság, Kaposvár, sport