A kaposváriakkal kapcsolatos legfrissebb hírek szerint a két sérült állapota folyamatosan javul. A hát- és derékbántalmakkal bajlódó Gergye Roland a folyamatos kezelésnek köszönhetően vállalja majd a játékot. A bokasérüléssel küszködő Bozóki Bence viszont labdás edzéseken még nem vett részt, de rövid időn belül bekapcsolódhat a munkába. A többiek jó hangulatban, nagy izgalommal készülnek a döntőre.

A Fino legénysége sajnos pénteken nem edzhet a sportcsarnokban rendezvény miatt, így a finálé előtti utolsó, és talán a legfontosabb edzést a Kaposvári Röplabda Akadémia utánpótlás bázisán, a Kinizsi iskola tornatermében tartják meg.

- Nekünk a játékba kell újra belelendülni: legalább olyan formát szeretnénk mutatni, mint a kupadöntőben. Kiváncsian várom, hogy két hónap után, több hetes mérkőzés nélküli időszakokat követően ez mennyire sikerül majd. Bízom a játékosokban, ők becsületesen készültek az elmúlt hetekben, aminek biztosan meglesz majd az eredménye - mondta honlapunknak Demeter György vezetőedző.

- Én úgy gondolom, a Kecskemét rendesen felszívja magát ellenünk - mondta a csapat feladója, Magyar Bálint. - Nekik annyiban jobb a helyzetük hozzánk képest, hogy az elmúlt időszakban játszottak edzőmérkőzést, mi viszont nem találtunk ellenfelet. Ettől függetlenül rendesen készültünk. Bízom benne, hogy elegendő játéklehetőséget kapok majd, és elsősorban a pályán szeretném a társaimat. Pörgős, jó hangulatú mérkőzésekre, és kaposvári győzelemre számítok. Remélem, a szurkolók nem csak itthon, hanem idegenben is buzdítanak majd minket.

A döntő első mérkőzése szombaton 18 órakor kezdődik a kaposvári városi sportcsarnokban. A belépés ezúttal is ingyenes. A második találkozót hétfőn hat órától rendezik Kecskeméten, a harmadik összecsapás pedig csütörtökön fél hatkor indul a somogyi megyeszékhelyen. Ha nem dől el az első hely sorsa, szombaton, illetve hétfőn folytatódhat a csata.

Címkék: párharc, sport, Kecskemét, Fino, döntő, bajnokság