Ez a több mint száz versenyző érte el a legnagyobb kaposvári sportsikereket 2011-ben a nemzetközi porondon, illetve a magyar bajnokságokon. A hagyományos városházi köszöntő vendégei elsőként a Kapos Televízió összeállításának köszönhetően felidézhették az elmúlt év nagy pillanatait.

Kaposvár mindig kiemelten kezelte a sportot, sokszor erőn felül, Dér Tamás sportbizottsági elnök köszöntője után a hagyományokhoz híven átadták az év utánpótláskorú sportolói díjakat. Dudás Dániel két sportágban is bizonyított.


- Az uszonyoisúszó junior EB-n lettem kétszeres bajnok, az egyik számot világcsúccsal nyertem, és egy ezüstérmet is elértem. Úszásban két ezüstéremt és egy bronzot szereztem az országos bajnokságon - mondja a Kaposvári Cápák SE versenyzője, Dudás Dániel.


A hölgyek között ezúttal is Horváth Lilla kajak-versenyző érdemelte ki az év sportolója címet.
- A tavalyi évben a vb-n elért bronzéremre vagyok a legbüszkébb, nagyon remélem, hogy az idén még jobban szerepelek majd Rómában, rengeteget edzek rá, és bizakodóak vagyunk az edzőmmel - mondja a Kaposvári Vízügyi SC-től Horváth Lilla.


Csapatban a sportiskola utánpótlás birkózó csapata bizonyult az elmúlt év legjobbjának. - Én úgy érzem, egy nagyon nagy siker volt, oylan ellenfeleket tudtuunk legyőzni, mint a Vasas vagy a Ferencváros, és nagyon jó évet zártunk - a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolától Kovács Bence.   
A felnőttek ugyancsak kitettek magukért: a kajakos dr. Csima Ferenc és Faludy András világbajnoki címig, a lábteniszező Pál Tamás pedig Európa-bajnoki aranyéremig jutott. Az uszonyosúszók, a modellezők és a röplabdázók 2011-ben is hozták a magyar bajnoki címeket.


- Érezzék át egy-egy helyezésnél, érezzék át a dobogó bármelyik fokán, ahol állnak, hogy önmaguk érték el azt a sikert, amit elértek, de 70 ezer embert örvendeztettek meg vele - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.  
Az ünenpségen az elmúlt évekhez hasonlóan a fogyatékkal élők versenyein kiemelkedő eredményeket elért sportolókat is köszöntötték.

Címkék: sportolóit, legjkobb, köszöntötték, csapat, Kaposvár