A viadalon két balatonszárszói és egy lengyeltóti siker is született.

Népes mezőny gyűlt össze a Somogy megyei egyéni asztalitenisz bajnokságon. A házigazda Kaposvári AC versenyzőin kívül Lengyeltótiból, Nagybajomból, Balatonszárszóról és Zselickislakról is érkeztek sportolók.

- Somogy megye bajnoksága a 2012-es év első nagy versenye, ahol jelenleg most délelőtt az újoncok, a serdülők és az ifjúságiak játszanak. Több olyan játékos van, aki csak pár hónapja kezdett el játszani és köztük sok ügyes kisfiút és kislányt lehet látni - mondta a Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke, Domján Tamás.

Megyei szinten a Kaposvári AC sportolóit a legjobbak között tartják számon.

- A kaposváriak főleg a leány vonalon erősek most, az újonc egyéni versenyen szinte az összes helyet mi foglaljuk el. Tehát egytől négyig csak kaposvári van - mondta a Kaposvári AC játékos-edzője, Okos Balázs.

A verseny egyik nagy esélyesének a kaposvári Magyarcsik Laura számított, aki remekül kezdte az idei évet.

- Jól kezdődött az idei év nagyon, úgy gondolom az első versenyem, az egy nemzetközi verseny volt és ahhoz képest, hogy az első nemzetközi versenyem volt, ahhoz képest jól sikerült, és ez a verseny, eddig csak ilyen beütögetés volt és szerintem jól fog sikerülni - mondta a Kaposvári AC játékosa, Magyarcsik Laura.

Laura a megyebajnokságon is bizonyított. A fiatal asztaliteniszező az újonc, a serdülő és az ifjúsági versenyt is megnyerte a hölgyek között. A fiúknál az újoncok mezőnyében Lajos Bence révén lengyeltóti siker született, míg a serdülők és az ifjúságiak megmérettetésén a balatonszárszói Tóth Bálint bizonyult a legjobbnak. A megyebajnokság délután a felnőttek küzdelmével zárult.

- A fiúknál ugye az egyéniben indulok és itt a tisztes részvétel végülis a cél. Azért remélem, hogy egy-két mérkőzést nyerek, és kaposvári győzelem születik. Lehet, hogy nem én, de remélem, hogy az NB II-es csapatunkból valaki ér el jó helyezést - tette hozzá Okos Balázs.

Okos Balázs nem tévedett: a kaposvári játékosok - ahogy mondani szokták - mindent vittek a felnőttek mezőnyében. A férfiaknál Bali Tibor lett az első Berdár Norbert, Major Ferenc és a lengyeltóti Márton János előtt, míg a nőknél Fekete Zsuzsanna nyert Borda Ilonát, Tormáné Koszorú Évát és a balatonszárszói Fodor Alexandrát megelőzve.

Címkék: sikeres, Kaposvári AC, megyei, asztalitenisz, helyi, sport