Az NB II-es pontvadászat második helyén tanyázó somogyiak 18-0-ra verték a nagykanizsaiakat, és ezzel a magabiztos sikerrel is jelezték, hogy nem mondtak le az aranyérem megszerzéséről. A fiúk nagy vágya, hogy az ősztől egy osztállyal feljebb szerepelhessenek majd.

A kaposvári férfi asztaliteniszezők az év végi pihenő után már január közepén megkezdték a tavaszi szezont.  

"A második helyről várjuk a tavaszt, egy pont hátrányra vagyunk a Mohácstól. Abban bízunk, hogy meg tudjuk előzni őket, és szeretnénk a következő idényre felkerülni az NB I B-be" - tájékoztatott a Marázplast Kaposvári AC edzője, Okos Balázs.

A fiúk fokozatosan nyerhetik vissza a jó formájukat, ugyanis az első mérkőzésen a mezőny leggyengébb együttese volt az ellenfél. "Az utolsó helyen álló Kanizsával kezdünk aztán nehezebb lesz már, a harmadik helyezett Budaörssel, aztán a Moháccsal játszunk és a további erős csapatokkal egyből" - mondta az edző a mérkőzésről.

A csapat egyik alapembere az a Nemes Szilárd, aki a nyáron csatlakozott a somogyiakhoz.

"Jól ment a játék. Nagyon szeretek itt lenni, jó a közösség, jó baráti kapcsolat alakult ki, jól érzem magam. Nyolcvan százalékosan vagyok elégedett magammal. Vesztettem olyan meccset, amit nem kellett volna, de túlnyomórészt nyertünk, én egyénileg is hoztam a meccseimet" - mondta Nemes szilárd.

A kaposvári fiúk már a mérkőzés elején megmutatták, hogy jobbak, mint ellenfelük. A két párost magabiztosan nyerte a társaság: a rutinos Berdár, Dani egység és a Nemes, major duó is győzött. Az egyesek ugyancsak jól sikerültek: lényegében a kaposvári fiúk mindegyike osztálynyi különbséggel volt jobb a zalaiaknál. A lehengerlő teljesítménynek köszönhetően 18-0-ra nyert a házigazda, így továbbra is őrzi előkelő második helyét a tabellán.

Címkék: asztali tenisz, kaposvári ac, pingpong, siker, somogy, sport