A somogyi asztaliteniszsportban már hagyomány, hogy az egykori kiváló edzőről, Balogh Józsefről elnevezett emlékversenyen búcsúztatják az óévet. Így volt ez 2011 végén is.

"Azt hiszem, megőriztük azt, ami érték volt korábban. Ami új, hogy rengeteg fiatal jött föl, egész picik is. Ez a verseny egy megemlékezés Balogh Józsefről és az elhunyt sportemberekről. Ez egy verseny is, és hozzátenném, hogy ez a nap a barátságról is szól" - mondta a Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke, Domján Tamás.

Somogy pingpongos társadalma ezúttal is méltóképpen emlékezett az elhunyt sporttársakra, így az egykori kiváló edzőre, Balogh Józsefre is. "Tanítványa voltam a kezdetektől, ő szerettette meg velem a játékot. Elég jól sikerült, nagyon megszerettem, ezt szeretném átadni, ez a legfontosabb" . mondta Okos Balázs.

A remek hangulatú versenyen több kategóriában is eredményt hirdettek. A szülők között Tormáné Koszorú Éva és Magyarcsik László, az amatőrök mezőnyében pedig Garbóczi Tünde és Papp Endre győzött.

A Kaposvári AC vezetése Magyarcsik Laurának adta át az év legjobb utánpótláskorú versenyzőnek járó vándorserleget. A 11 éves tehetség sok versenyen szerepelt és jó eredményeket ért el, illetve fiatal kora ellenére tagja a felnőtt NB I B-s csapatnak.

A megyei szövetség vezetői eközben már a következő év programját tervezték. "Évek óta szeretnénk egy nagyobb országos versenyt megrendezni, akár újonc, serdülő kategóriában. Felnőttben nem is merünk gondolkodni, mert az nagy pénzeket jelent. Bízom benne, hogy sikerülni fog" - mondta az elnök.

Az immár 18. alkalommal megrendezett évzárón csaknem százfős társaság gyűlt össze. Siófokról, Balatonszárszóról, Lengyeltótiból, Fonyódról, Nagybajomból, Kaposmérőből, Dombóvárról és Kaposvárról is érkeztek sportemberek. A rendezvény keretein belül a 2011-es megyei körverseny legjobbjait is köszöntötték.

Címkék: pingpong, asztali tenisz, kaposvári ac, siker, somogy, sport