Az amerikai játékos eddig két találkozón lépett pályára, s ezalatt – valamint az edzéseken tanúsított munkájával – sikerült meggyőznie a somogyiak szakmai stábját alkalmasságáról Szerződését ennek értelmében a szezon végéig meghosszabbították a kaposvári klubnál.

A légiós center a Pécs elleni összecsapáson volt ponterősebb, akkor 19 egységig jutott, Zalaegerszegen 6 pontot tett a közösbe. Mindkét találkozón nyolc-nyolc lepattanót jegyzett és egy-egy blokkot osztott ki.
Tagadhatatlan, hogy a két korábbi jelöltnél (Tremaine Ford és Andrew Keister) mindenképp jobb választásnak tűnik. Az 1983-as születésű, 213 cm magas kosárlabdázó jóval nagyobb játékrutinnal és tapasztalattal rendelkezik, mint két előde. Testi adottságait is jobban kamatoztatja a palánkok alatt. Amennyiben nyilvánvaló erőnléti lemaradását ledolgozza, valódi erősítést jelenthet a kaposváriak számára.
Fekete Ádám vezetőedző együttese szombaton 18 órai kezdettel vívja következő bajnoki összecsapását a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. Az ellenfél az Atomerőmű SE csapata lesz.

Forrás: delfinek.hu

Címkék: Fey, Michael, légiós, KKK, kosárlabda, sport