Tíz évvel ezelőtt még a Kaposvári Rákóczit gázolta le idegenben a Marcali, és az idény végén második helyen állt az NB I B-ben. Az élvonalba való feljutás sem tűnt lehetetlennek, Németh Norberttel, Torghellével, Kovácseviccsel és a többiekkel. Azóta a Kaposvár folyamatosan tagja az NB I-nek, a Marcali pedig kieső helyen áll a megyei első osztályban. Ennek ellenére kellemetlen ellenfélnek bizonyultak Kaposmérőben, és mivel Meksz Gyula büntetőt hibázott, megizzadtak a sárga mezesek a három pontért. Baksa találatával nyertek a hajrában, így alig maradnak le a dobogóról. "Hát azon múlt, hogy nem adtuk fel, nem volt szép mérkőzés, de mentünk becsülettel, a győzni akarásunk dicsérhető ma, nem a játékunk. Sokat léptünk előre a bajnokság közben, mondjuk ez ma nem volt látható, de csapatként egyre jobbak vagyunk és a győzni akarásunknak köszönhettük a három pontot" - mondta Meksz Gyula a kaposmérői csapat játékos-edzője.

A marcaliaknál edzőváltás is történt már, ennek ellenére egy győzelemmel szerénykednek az utolsó helyen, három ponttal. A megfiatalított csapat keményen küzd a bent maradásért. Bozsó Ferenc játékosként a legnagyobb sikereknek is részese volt, most az a feladata, hogy edzőként is helyt álljon. "Hú, hát a szezon közben abban egyeztünk meg a vezetőséggel, hogy valahogy ezt az évet ki kell húznunk, de hát belátjuk, hogy vékonyak vagyunk, a fiatalok túl hamar lettek ebbe a mély vízbe bedobva" - mondta Bozsó Ferenc a marcali csapat játékos-edzője. A Kaposmérő ezzel 22 ponttal a negyedik a tabellán, a Marcali 3 ponttal utolsó, 5 pont a lemaradása a bent maradó helyektől.

Taroltak egyébként a hétvégén a csapatok, a Balatonszabadi 9-0-ra kapott ki a Csurgótól, a Babócsa pedig 4-0-ra győzte le a Lábodot.

Címkék: eredmény, győzelem, megye, csapat, foci, sport