Nem csak somogyiak, hanem az ország más részéből érkezett fiatalok is pályára léptek a Kaposvári Sportiskola mini leány röplabda tornáján. A küzdelem két pályán, négy csoportban kezdődött meg, a végén pedig a helyosztók zárták a napot. A népes mezőnyben újoncok is feltűntek.  

A dombóvár edzője Banke Anita azt nyilatkozta: Dombóvárról érkeztünk két csapattal. Az első megmérettetésünk ez a torna. Két éve kezdtük, még gyerekcipőben járunk, ma a részvétel a fontos, tanulni jöttünk elsősorban.

A somogyi színeket a Toponár mellett a Kaposvári Sportiskola három csapata képviselte. A sportiskola első csapata ezen a napon ismét igazolta a tehetségét.A Kasi játákosa Kántor Mercédesz: A Dombóvár II. ellen 2-0-ra nyertünk. Játszottunk az újpest ellen, őket is megvertük, és várjuk, hogy a helyosztóban hányadik helyre kerülünk. Bármelyik hely is lesz a miénk, nagyon fogunk küzdeni. Kántor Mercédesz és edzője, Lábas Judit végül különdíjat kapott, az együttes ugyanis megnyerte a Tavasz Kupát. A második helyet a Sümeg, a harmadikat pedig az UCS DSE első csapata szerezte meg.

Címkék: kántor, dombóvár, kasi, röplabda, sport, kaposvár