Csütörtökön este a Kaposváron játszott volna a Kalo-Méh-Kecskeméti SE a férfi Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszának második fordulójában. Ha az egyik játékos nem veszi észre az interneten, hogy a találkozó elmarad, akkor el is utaztak volna a somogyi megyeszékhelyre! Szerencsére észrevette, így a felesleges utazás elmaradt. Az egyesület vezetése utóbb megtudta, hogy a szövetség helyt adott a Kaposvár halasztási kérelmének, erről azonban a kecskemétieket nem értesítették. Karagics Mátyás edző hozzátette: a találkozó új időpontjáról még folyik az egyeztetés, az azonban biztos, hogy ezen a héten már nem lépnek pályára a csapatok.

A hunvolley.blog megjegyzése
Azt mondja a hatályos versenykiírás 3.5. pontja (szerző: MRSZ), hogy „A változtatást kérő csapat köteles ellenfelétől a változás hozzájárulásához szükséges írásos, aláírással és bélyegzővel ellátott (vagy elektronikus úton kapott) beleegyezését megszerezni, és azt a Versenybizottságnak a változtatási díj befizetését igazoló bizonylat másolatával együtt megküldeni.”
Mivel a kecskemétiek nem tudtak az időpont-módosításról, nyilván nem kért tőlük senki semmiféle hozzájárulást. De akkor a szövetség hogyan dönthetett a változtatásról??

Címkék: utazás, röplabda, sport