A somogyiak szombaton 18 órakor a sereghajtó Salgótarjánt látják vendégül a városi sportcsarnokban, és a kötelező győzelem céljával lépnek majd pályára. A KKK a legutóbbi fordulóban Debrecenben szerezte meg első idegenbeli sikerét, így már három győzelmet jegyez, míg a nógrádiak eddig tíz mérkőzésből tizet vesztettek. A Kaposvári KK több meglepetéssel is várja a szurkolókat holnap délután: a vezetés egy pohár forralt borral és egy-egy pereccel szeretné megköszönni az eddigi buzdítást, a szünetben pedig a Látványsport-fesztivál egyik arany minősítésű produkcióját is láthatják az érdeklődők. Ráadásul a felnőttek ezúttal fél áron válthatják meg belépőjegyüket.

Címkék: Salgótarján, KKK, kosárlabda, Kaposvár, sport