Az elmúlt szezonban nagy bravúrral nyert Székesfehérváron a Kaposvári KK, ám azóta az Albacomp még erősebb lett, míg a kaposváriak elvesztették több akkori kulcsemberüket. Hendlein Roland például épp Székesfehérvárra igazolt. Sérülése után rehabilitációja jelenleg is tart, így rá előre láthatólag csak jövő januártól számíthat majd Dzunics Braniszlav vezetőedző.

A somogyiaknál bemutatkozhatott az újonnan érkező - a héten honfitársát Lucas Hargrove-ot váltó - Daniel Werner is, aki rögtön a kezdőötös tagjaként léphetett pályára. Az új játékos kiválóan mutatkozott be, nagyon hasznosan tevékenykedett a palánkok alatt.

Az ötödik percben már 16-6-ra vezettek a kaposváriak, aztán Simon Balázs faragott a hátrányon. Neki volt köszönhető, hogy legalább 14–21-el zárult a negyed. A fehérvári oldalon Crocker triplái, a vendégeknél Wilson ziccerei jelentették az újabb pontokat. Bódi triplájával már az Alba vezetett 31–29-re a 15. percben, amikor Dzunics edző kapott technikait reklamálásért. A lehetőséggel éltek a vendégek, ám a védekezését szigorító Alba kihasználta a negyed végi kaposvári kosárcsendet, és 46–41-ig lépett el.

Borzalmasan kezdett a harmadik etapban a Kaposvári KK, a játékosok csak nézték, hogy 7–0-as szakaszt produkál az Alba. Soós már a 25. percben kipontozódott, ez pedig érzékenyen érintette a vendégeket. Hanga triplái rendre célba értek, a kihagyott helyzetek miatt pedig egyre nagyobb hátrányba kerültek a somogyiak. Az utolsó játékrész elején Hanga óriási zsákolását követően még büntetőt is dobhatott, így újra tíz pont fölé nőtt a különbség. Ezzel pedig el is dőlt a csata, hiszen az elfáradó kaposváriak már nem tudtak felzárkózni.

Dzunics Braniszlav: – A második félidőben jobb védekezésünk miatt könnyebben támadhattunk és ezzel ritmusosabb lett a játékunk is.

Fekete Ádám: – A második negyedben vesztettük el a mérkőzést, mert nem tudtuk magakadályozni a hazaiak gyors indításait. A folytatásban bár nagyot küzdöttek játékosaim, már nem tudtuk ledolgozni a hátrányunkat.

Albacomp–Kaposvári KK 93–79 (14–21, 32–20, 19–15, 28–23)

Alba Regia Sportcsarnok, 1400 néző. Vezette: Pálla Z., Györffy Pál A., Gorka Sz.

Albacomp: Simon B. (22), Hanga (21/12), Crocker (11/6), Keller Á. (8/3) Jones (15). Csere: Bódi (6/6), Hollis (10/3), Madár (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Matus Gábor.

Kaposvári KK: J. Wilson (19), Medve (4/3), Soós (5), Werner (24/9), Cunningham (25). Csere: Kováts (2), Kutasi (-), Márkus (-), Fülöp (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
Kipontozódott: Hollis (a 38. percben), illetve Soós (a 25. percben).

Címkék: Albacomp, Kaposvár, KKK, kosárlabda, sport