Somogyban Kaposvárott és Barcson jött először létre ökölvívó szakosztály, 1930-ban már a Kaposvári Rákóczi csapatbajnokságban is tudott indulni, ekkoriban Szabados Márton szedte össze a tehetségeket és évekig ő irányította az ökölvívást Kaposváron. Barcson is rendkívül népszerűvé és sikeressé válik a sportág, Kapocsi György személyében magyar bajnoka és olimpikonja is lesz a településnek.

Nagybajomban 1942-ben indul be a bokszélet, 1945 után már Nagyatádon is működik egy szakosztály. Csurgón, Siófokon és Balatonlellén az elmúlt években alakult klub, a sportág tehát nem csak a múltjából él. A harmincas évek derekától Kaposvárott Szegfi László, a birkózóbajnok szegődött Szabados Márton tréner mellé, sportágat váltott, és évekig nevelte ki a tehetségeket, az ő irányításával szerezte meg Kaposvár első országos sikereit a bokszban. Legismertebb tanítványa és edzőként utóda Hergert Jenő lett, aki a negyvenes években kezdett el öklözni, 1950-ben már junior magyar bajnoknak mondhatta magát, később pedig felnőtt bajnoki érmeket is szerzett, 1959-től már edzőként dolgozhatott.

Az aranykor a ’60-as, ’70-es évekre tehető, amikor is számos válogatott, magyar bajnok, Európa-bajnokságot, olimpiát megjárt sportoló került ki Somogyból. A legnagyobbak közül Dőry András, Dévai Zsigmond, Varga László, Dunajetz Ferenc, Papp János, Ferstek János, Rákosa Ferenc emelhető ki, akik egytől egyig eljutottak a felnőtt válogatottságig, többségük a magyar bajnoki címig is. A következő generáció is felnőtt magyar bajnoki érmeseket és válogatottakat adott a sportágnak, Rajczi Károly, Zsiga Endre Tibor, Inkei Tibor, Budai János, Lévai Tibor, Papp Béla egyaránt öregbítették klubjuk és a város hírnevét. Edzőként Hergert Jenő mellett Koch István, Dunajetz Ferenc is sokat tett a sportágért.

Az elmúlt 4-5 évben több magyar bajnoki érem, nemzetközi siker jelezte, hogy a somogyi bokszélet a sportág megyei hagyományaihoz kezd felnőni. A Ring SC Juta a 2008-as junior országos bajnokságról két bronzéremmel tért haza, 2009-ben pedig az utánpótlás olimpián gyűjtöttek bronzérmet.

A Nehézatlétikai SE Árvai Rudolf irányításával 2008-ban a Bornemissza-kupán arany és ezüstéremmel is gazdagodott, Horváth Richárd révén a 14 év alattiak Európa-bajnokságán is szerepelt versenyzőjük, a serdülő országos bajnokságról pedig magyar bajnoki címet hozott haza az azóta már a Ring SC Kaposvárhoz tartozó bokszoló. 2009-re is jutott siker Árvai Rudolféknak, az utánpótlás olimpián Horváth Flórián bronzérmes lett.

A legkiemelkedőbben a Ring SC Kaposvár, Vajmi Csaba egyesülete teljesített, 2008-ban az országos bajnokságon a serdülőknél arany-, ezüst-, illetve bronzéremből is jutott a Ring SC Kaposvár vitrinjébe, a junioroknál pedig egy ezüst-, illetve egy bronzérem volt a termés. A 14 év alattiak Európa-bajnokságán pedig Bogdán Dávid egyedülálló sikert ért el, EB-bronzérmet szerzett.

Nagy dolog ez, hiszen korábban somogyi ökölvívó somogyi színekben még nem ért el hasonló sikert. 2009-ben sem állt meg a munka, az országos bajnokságon a serdülőknél 1 arany, 2 ezüst-, és 2 bronzérem jutott Vajmiéknak. Az időközben a Kaposvári NASÉ-ból átigazolt Horváth Richárd a Ring SC Kaposvárban tovább erősödve junior magyar bajnok lett, 2010-ben pedig már a legnagyobb honi bokszklubok közé került Vajmi Csaba egyesülete.

Júdás Róbert legjobb magyarként ötödik helyen zárt a junior Európa-bajnokságon, az idei utánpótlás olimpián pedig a legeredményesebb csapatnak bizonyultak a kaposváriak. Van jövője a somogyi ökölvívásnak, ezért a Süllős vállalkozás hosszú távra tervezi a megye bokszéletének támogatását.

Címkék: box, sport, Somogy