Röpi fórum

Az összejövetelen a klubok képviselői és szövetségi vezetők mondhatták el véleményüket és javaslatukat. A somogyi megyeszékhely a sportág hazai fellegvára, így mindenképpen fontos lehet a helyi egyesületek álláspontja.

A röplabdaszövetség versenybitottságának vezetője egyértelműen fogalmazott: szeretne előretekinteni. Ennek érdekében egy összefoglaló tanulmány készül a magyar röplabdasport megújulásának lehetőségeiről. Elsik István a következőket mondta:
- Ez 3 részből áll: van egy felkéréses tanulmány-készítés, amire ötven embert kértünk fel, hogy mondjanak véleményt. Lehet erre jelentkezni, és ehhez kapcsolódóan tartjuk a fórumot is, ez egy hét állomásos, régiós fórum.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a csapatok támogatják a kezdeményezést; ötletekből, javaslatokból Kaposváron sem volt hiány. Kántor Sándor, a Diamant Kaposvár csapatkapitánya elmondta:
- Én azt mondom, hogy egy olyan kiírás felé kellene elmenni, ami több éven keresztül követhető lenne, nem lenne változtatva. Tisztázni kell, a kupában hogyan történik a párosítás, és az sem mindegy, hogy nekünk, kaposváriaknak hány mérkőzést kell játszanunk. És akkor kapcsolódjunk be, ha vége a Közép-európai Ligának

A Diamant együttese évek óta zászlós hajója a magyar röplabdasportnak, így érthető, hogy a csapat nem szeretne heti 3-4 mérkőzést játszani két hónapon át. A klubvezetés is kiváncsian várja, lehet-e megoldást találni erre a problémára. A fórumon a sportág további ügyes-bajos dolgai is szóba kerültek, a marketingtől a válogatotton át az utánpótlásig. A Diamant és a BITT vezetői, edzői és a megyei szakszövetség vezetői egyaránt elmondhatták véleményüket, javaslataikat. A remények szerint néhány hónapon belül legalább az kiderül, hogy milyen versenyrendszer szerint küzdenek majd a csapatok egymással.

Címkék: sport