A vártnál hamarabb érkezett meg a Diamant Kaposvár az újabb Közép-Európai Liga találkozó helyszínére, így a hagyományokhoz híven volt még idő egy frissítő sétára a festői szépségű Bledi-tó partján. A kaposvári csapat tizenegy játékossal vágott neki a szlovén sztárcsapat elleni találkozónak. Komoly fejtőrést okozott Zarka Péter vezetőedzőnek a nyitásfogadó-ütő poszt, hiszen Vojislav Skoric és Hoboth Ákos el sem utazott a csapattal, Kántor Sándor kisujján pedig továbbra is sin van.

Végül a Koch, Schulcz, Nagy, Németh, Kántor, Kovács , Dömötör összeállítású kezdő csapat lépett pályára. Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy a nyitás és a nyitásfogadás az alapja a röplabdának. Előbbiben a házigazdák nyújtottak extrateljesítményt, utóbbiban a magyar bajnok nem tudta felvenni a versenyt ellenfelével. Az első játékrészben szinte nem is hibáztak a szlovének. A második szettben, amikor is Csoma Krisztián és Kaszap Tamás is szerepet kapott, sikerült szorosabbá tenni a játékrészt, de ehhez kellett Schulcz István pontosabb nyitásfogadása és Kántor, valamint Kovács pontjai. A záró felvonásban sem sikerült a Bajnokok Ligája-résztvevő házigazdák nyitásait hatástalanítani, és végül 70 perc alatt megnyerte a találkozót a Bled. Sokat nem bánkódhatnak a kaposvári játékosok, hiszen vasárnap a HAOK Mladost lesz az ellenfél a Kaposvári Városi Sportcsarnokban.

 

ACH VOLLEY – DIAMANT Kaposvár 3-0 (14, 20, 13)

V. : Zdravko Hranic (CRO), Krunomil Vedris (CRO)

Bled, 200 néző

ACH Volley: Flajs(5), Pajenk(5), Sket(20),Kamnik (7)Vincic(3)Jakopin (15) csere:Lewis (libero) Pokersnik, vezető edző: Glenn Hoag

Diamant Kaposvár: Schulcz(6), Koch, Nagy, Németh(4), Kántor(9), Kovács(5) csere: Dömötör (libero), Kaszap(3), Csoma(2), Bánhegyi, Laszczik, vezetőedző: Zarka Péter

 

Címkék: sport