Szie hirdetés
2021.07.25 - Vasárnap
Kristóf, Jakab

Kínába utaznak a kaposvári kosárlabdázók 2010. Január 13. - Szerda 17:51 | Címkék: Sport

Kínai meghívásnak tesz eleget a hónap végén a Kaposvári KK NB I/A csoportos férfi-kosárlabda együttese. A somogyiak január 27-én utaznak az egyhetes túrára.

KKK-ZTE

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége két csapat részére kapott felkérést edzőmérkőzésekre a kínai féltől – mondta Monok Tibor, a Kaposvári KK ügyvezetője. – Az egyik együttes, a Soproni KC már haza is tért a közelmúltban. A másik csapat az Atomerőmű SE lett volna, ám a paksiak lemondták a szereplést. Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy a kínaiak végül Kaposvár mellett döntöttek. Január 27-én utazunk, egy hetet töltünk a négymillió fős Chengdu városában. Két találkozót vívunk első osztályú csapatokkal, a repülőjegyek költségeit, valamint a kint tartózkodás teljes költségét is a meghívó fél állja.

– Pontosan feléhez érkezett a bajnoki pontvadászat alapszakasza. A tizenhárom összecsapásból hatot nyert, hetet elvesztett a KKK. Elégedett?

– Igen, alapcélként azt fogalmaztam meg az első szakaszra, hogy a forduláskor reális esélyünk legyen a legjobb nyolc közé kerülésre. Ez megvan. Valamennyi elvesztett meccsünk szoros volt, talán a paksi és a kecskeméti összecsapás jelentett kivételt. A többi találkozón mindössze néhány kosár döntött. Voltak bravúrjaink és elbukott végjátékaink is. A csapat fiatal átlagéletkorát tekintve ez úgymond benne volt a pakliban. Az együttes erőnléte remek, taktikailag pedig meccsről meccsre láttam javulást, ez a jövőre nézve mindenképp biztató. Akad hiányérzetem is. Ha kulcsjátékosaink a szoros meccseken több extrateljesítménnyel rukkolnak elő, biztosan még előrébb tartanánk. A játék folyamatosságán is van javítanivaló, de, mint mondtam, ebben folyamatos fejlődést látok.

– A jelen és a jövő szempontjából döntő a múlt is. Milyen most a klub anyagi háttere?

– Az elmúlt időszakban – ha úgy tetszik: tavaly januártól, amióta átvettem a kft. vezetését – egy hároméves konszolidációs folyamat első lépcsőjén vagyunk túl. Ez a terv a tartozások ütemezett törlesztését tűzte ki elsődleges célként, valamint azt, hogy átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és tervezhetőbb legyen a működésünk. Az elmúlt hónapokban több tíz milliós nagyságrendben törlesztettünk az adóhatóság, a velünk perben álló magánszemélyek, a volt játékosok és beszállítók felé. Nem titok, hogy jelenleg játékosaink felé is van elmaradás, ám ez az országos átlag mértékét nem haladja meg, és kezelhető mennyiség. Maradtak még komoly tartozásaink, de ezeket is az ütemezésnek megfelelően törlesztjük majd. Annyi bizonyos, hogy a következő két esztendő történéseit mindez alapvetően befolyásolja még.

– Hendlein Olaszországban volt próbajátékon, Prejeant Székesfehérváron figyelték a menedzserek. A játékosok eladása jelenthet bevételt?

– Sajnos kosárlabdában nem működik az, ami mondjuk a labdarúgásban igen. A játékosok csupán egyetlen szezonra szóló szerződést kötnek, melynek lejárta után ingyen távozhatnak. Hendlein iránt valóban komolyan érdeklődnek, ezért is hívták tesztelésre. Azonban csak a jövőben számítanak rá. Fizetni pedig, miután lejár a szerződése, nem fognak érte. Ez nem jelenti azt, hogy nem származik haszna a klubnak a távozásából, de nagy anyagi bevételt ez nem jelent. Prejean esetében szintén a jövőről beszélhetünk: nem kivásárlási szándékkal érkeztek a menedzserek, hanem hogy mérkőzésszituációban szerezzenek információkat róla.

– Közeleg a februári átigazolási határidő. Várható még változás a játékoskeretben?

– Jelen pillanatban annyit mondhatok, hogy kizárólag anyagilag ésszerű, többletköltséggel nem járó váltást tudok elképzelni. Tudni kell, hogy egy játékos lecserélésének járulékos költsége (licencdíj, ügynöki jutalék, lelépési díj) is van. Ezek nem állnak rendelkezésre, így más forrást kell rá találni.

- Nagy érdeklődés előzi meg a hét végi összecsapást. - Az alapszakasz második köre a legkomolyabb feladattal kezdődik szombaton, hiszen a veretlen ZTE látogat Kaposvárra. Mit vár a meccstől?

- Az előjelek alapján mondhatom, hogy a legnagyobb érdeklődéssel várt ütközet előtt állunk. Jelzi ezt az eddig a vendégek részéről érkező jegyigénylés, valamint az, hogy a találkozó időpontját a Kossuth Rádió élő közvetítése miatt negyed órával előbbre (17.45 óra) hozták. Mindez jó alkalom lesz arra, hogy a csapat megmutathassa, mit tud valójában Magyarország jelenleg legjobb gárdája ellen. Szurkolóink a Városi Sportcsarnok irodájában csütörtöktől 9 és 15 óra között, vagy a Jégcsarnok pénztárában 18.30 és 20 óra között válthatják meg elővételben belépőiket.

(kaposkosar.hu)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás