bosznia tabla

Kedd reggel kelt útra a Diamant Kaposvár a bosnyák Kakanj otthonába. A kalandos utazásról Földvári Péter technikai vezető küldött tudósítást honlapunknak.

Sajnos a hétvégi osztrák csata nem járt áldozatok nélkül, Kántor Sándor, Schulcz István és Nagy József nem tarthatott a csapattal a Challenge Kupa visszavágóra. Koch Róbert sem játszhat a találkozón, mivel az első mérkőzés idején még nem volt a kaposváriak játékosa. A vezetők között sokáig téma volt az út elején a Magyar Kupa- döntő licittárgyalása, illetve az azt övező körülmények.

Amilyen jól indult az utazás, olyannyira problémássá vált a vége. A régi kapcsolatoknak köszönhetően egy ízletes ebéd elfogyasztása után indult Eszékről a csapat. A határállomásokon az ellenőrzéseket közel olyan könnyedséggel vette a társaság, mint a múlt heti Veszprém elleni magyar bajnokit. Egészen addig tartott a nyugalom, amíg a bosnyák határra nem ért a csapat, ahol is még annak az esélye is felmerült, hogy nem engedi be az országba az együttest szállító buszt a morcos határőr, aki kellőképpen megsértődött azon, hogy a játékosok elszundítottak. Végül a csapat szerb légiósa Vojislav Skoric meggyőző-képességének köszönhetően folytathatja útját a Diamant. Újabb remek filmek elfogyasztása után mintha a legvadabb utazási magazin elevenedett volna meg: körülbelül 40 kilométerre a céltól elterelték a forgalmat, mert az áradások miatt járhatatlan volt a főút. A csapat szinte egy emberként szurkolt a sofőrnek, hogy a rallye versenyzőket is megdolgoztató körülmények, - földes sáros út és a szembejövő kamionokról és a bal oldalon áradó folyóról még nem is beszéltünk- között is visszataláljanak a főútra.

Végül szerencsésen és időben megérkezett a Premium – reméljük, a játékosok asszociációs képessége megindul a névtől – névre hallgató hotelhez a különítmény. A mérkőzés ellenőre. illetve a horvát és a görög játékvezető kedélyesen beszélgetve levezényelte a technikai értekezletet, miközben a csapat már edzett a helyi oktatási központ csarnokában.

A játékosok focival melegítettek, majd természetesen már a röplabdáé volt a főszerep. A gyakorlást már több helyi néző megtekintette, a kipattanó labdákhoz való nem éppen pozitív viszonyulásuk már előrevetíti, mire lehet számítani a holnapi telt házas találkozón. A kezdőcsapatot, a tíz főre fogyatkozott, de annál sikerre éhesebb és lelkesebb keretből csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki Zarka Péter vezetőedző.

Kezdés szerdán 18 órakor, a találkozót élőben közvetítjük a www.kapos.hu internetes portálon.

Címkék: Diamant, röplabda, sport