A világ első önvezető buszait Szöulban tesztelték egy évvel ezelőtt. Ilyen, sofőr nélküli, de általa felügyelt járművekből vásárolna kettőt Kaposvár. Mivel a KRESZ ezeket még nem ismeri, a jogszabályban is engedélyeztetni kell majd - utalt rá Kaposvár polgármestere, Szita Károly, hogyan fonódik össze egy város élete és fejlődése a jogalkotással:
Célunk, hogy élhetőbbek legyünk az életünk minden területén, egészségünkben, a levegőnkben, a munkában, a keresetben, a gazdaságban. Kaposvár Magyarország és Európa fenntartható mintavárosa lesz!
A kaposvári jogi beszélgetések visszatérő vendégeként a köztársasági elnök, Sulyok Tamás úgy fogalmazott: a három évtizedes rendezvény párbeszédet jelent a jogi hivatást választók között.
Az államfő arról is beszélt: jelenlegi hivatalában is minden segítséget megad és támogatja a vidéki jogászságot, mert nekik kiemelt szerepük van a közösség megtartásában. Szerinte a jogászok hazánk minden régiójában az országért, a jogbiztonság megvalósulásáért és a jogegyenlőségért dolgoznak.
Címkék: jogi beszélgetés, államfő, KRESZ, fenntartható, köztársasági elnök, közlekedés, Kaposvár, politika