Lehetőséget és nem kötelezettséget jelentenek a településeknek az önazonosságuk védelméről szóló tervezett jogosítványok - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. Szita Károly hangsúlyozta: a bevezetés előtt álló jogi eszközök azon, elsősorban nagyobb városok agglomerációjába tartozó településeknek jelenthetnek segítséget, amelyek már nem bírják el a beköltözők tömegét.

Jogosítvány lehet az ingatlanszerzési korlátozás, az állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási jogának bevezetése, egyes településrendezési eszközök, a helyi adózás átalakítása - sorolta.

A kormánypárti politikus kitért arra: a tömeges betelepüléssel megváltoznak a szokások, a hagyományok, drágulnak az ingatlanok, a bővüléshez nincs meg a megfelelő infrastruktúra, nagyobb az igény a szolgáltatásokra, mint amit a település elbír, ezek miatt a helyieknek kevés a lehetőségük a továbblépésre.

Magyarországon két kiköltözési hullám volt a nagyobb városokból az elmúlt 30-35 évben, az egyik az 1990-es évek elején, amikor sokakat vonzott a vidéki élet, a jó levegő, a gazdálkodás igénye, a másik a koronavírus-járvány időszakában, amikor az emberek az egészségüket féltve hagyták el a városi környezetet - emlékeztetett. Hozzátette, vannak olyan térségek, ahol 35 százalékkal nőtt, egyes városok agglomerációjában meg is duplázódott a népesség az elmúlt két évtizedben.

Szita Károly az önkormányzatok számlavezetésének változására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, ahogy eddig, úgy a jövőben is minden önkormányzat maga választhatja meg számlavezető bankját, de kontroll alatt lesz a települések pénzügyi mozgása, bizonyos időszakokban szabad pénzeszközeiket át kell utalniuk a Magyar Államkincstárnak.

Ez önmagában jó rendszer is lehet, ha a felszabaduló forrásaikra nagyobb kamatot kapnak az államkincstártól, mint a pénzeikkel bánó banktól - fogalmazott.

Jelezte, tudomása szerint "ennek a lehetőségnek a megteremtése az, amely most az asztalon van", és reméli, "ez is fog megvalósulni", erről a témáról is beszélnek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel szerdai találkozójukon.

Címkék: Megyei Jogú Városok Szövetsége, MJVSZ, Szita Károly, politika