Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel csütörtökön azt közölte, hogy a katasztrófavédelem a szolgálatcsúsztatás alkalmazásával biztosítja a készenléti szolgálatot ellátó állományának a választójog gyakorlását.

A készenléti szolgálatot adó tűzoltók 24 órás váltásos szolgálatot látnak el, ami 7 órakor kezdődik, a szavazóhelyiségek pedig vasárnap 6 órakor nyitnak. Így azokat a tűzoltókat, akik nem érnek be a szolgálati helyükre 7 óráig, megvárják a váltótársaik. A szolgálatcsúsztatást a szolgálatvezetők bonyolítják.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága csütörtöki közeményében azt írta, biztosítják a szolgálatban álló munkatársaiknak is a szavazáson való részvételt. Ennek érdekében az intézmények vezetői úgy szervezik meg az állomány szolgálatát a választás napján, hogy az akkor munkában lévő kollégáknak is legyen lehetőségük szavazatukat leadni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szabad elhatározáson alapuló választójog gyakorlásának lehetősége a szolgálatban lévő rendőrök számára is biztosított, minden rendőri egység ennek megfelelően szervezte a szolgálatot.

A hivatásos rendőrök csak polgári ruhában vehetnek részt a voksoláson, és szavazati joguk gyakorlásakor nem viselhetnek önvédelmi fegyvert vagy más kényszerítő eszközt.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére azt közölte: Magyarországon minden katona - mint valamennyi erre jogosult magyar állampolgár - szabadon gyakorolhatja választójogát. Ebben a korábbi évekhez képest nincs változás: mind a belföldön, mind a külföldön szolgálatot teljesítő katonáknak van lehetőségük élni szavazati jogukkal. A szavazással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról - az átjelentkezés, a határidők - a honvédelmi tárca a választást megelőzően széleskörűen tájékoztatta a katonákat.

A külföldön történő szavazás csaknem ezer külszolgálaton lévő magyar katonát érint. A missziókban szolgáló katonák a külföldön élő magyar állampolgárokhoz hasonlóan, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokként a külképviseleteken gyakorolhatják szavazati jogukat.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) adatai szerint 1680 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy élni kíván a választójogával április 3-án. A szervezet azt is közölte: nincs választójoga annak a fogvatartottnak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll.

A választójoggal rendelkező fogvatartottak a fogvatartás helyéül kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban - a vonatkozó jogszabályok szerint - mozgóurna igénybevételével szavaznak.

Címkék: népszavazás, szavazólap, országgyűlés, szavazás, választás, politika