Új időszámítás kezdődik az önkormányzatok életében, olyan, amilyennel jól járnak – ezt ígérte a polgármestereknek a nemzetgazdasági miniszter Debrenecben. A kormány tervei szerint 2500 milliárd forintból gazdálkodhatnak az önkormányzatok, amihez a központi költségvetés 690 milliárd forintot biztosít. Így fejlesztésekre is jut majd pénz.

- Most kinyílik az a lehetőség, hogy gazdaságfejlesztési programok is elinduljanak. Az önkormányzati rendszerhez, az önkormányzatok finanszírozásához pedig 2015-ben is a feladatellátáshoz igazodó, feladat alapú támogatási rendszerben fogja az állam a szükséges forrásokat biztosítani - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

Pénteki tisztújító ülésükön a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagjai egyhangúlag szavaztak bizalmat Kaposvár polgármesterének. Szita Károly négy évig volt a szövetség társelnöke.

null

Fontos szerepük lesz a megyei jogú városoknak – ezt már a szövetség újonnan megválasztott elnöke mondta a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. Szita Károly szerint fontos, hogy szándékuk egybeesik a kormány szándékával.

- Mi a polgármesterek célja? Az, hogy mindenki dolgozzon a településen belül. Ezen belül kiemelten a megyei jogú városoké, hiszen nálunk dolgozik a legtöbb ember, nálunk vannak a kis- és középvállalkozások és mindent meg kell tennünk nekünk is magáért azért, hogy mindenki dolgozhasson és ebbe az irányba megy el a mi politikánk is - válaszolta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének frissen megválasztott elnöke.

Az, hogy mi történik a megyei jogú városokban, az egész ország életére hatással van. Az általunk megkérdezett politológus szerint ezért is fontos, hogy kik vezetik a nagyvárosok érdekképviseleti szövetségét.

- Hogyha megnézzük ugye ezeket a településeket akár vállalkozás szempontjából, akár beruházások szempontjából, akkor azt kell mondanunk, hogy az egyes megyék központjai tulajdonképpen a megyei jogú városok. Ezért nyilvánvalóan ugye az itt megjelenő problémák, illetve fejlesztések - azt szokták mondani - kulcsai lehetnek az ország fejlődésének is - tette hozzá telefonos megkeresésünkre Kákai László, politológus.

Így gondolják ezt a kaposvári cégek és vállalkozások is. Számukra az infrastruktúra fejlesztése, a piacok szélesítése és a szakképzett munkaerő a legfontosabb.

- A piacokban is bizonyára jelentős, hogyha a város élén olyan személy áll, aki országosan is meghatározó a városok között és hát a munkaerőben is bizonyára a segítségünkre lesz az, hogy többen maradnak itt Kaposváron, illetve több szakembert tudunk mi alkalmazni - mondta Gerber András, a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója.

A szövetség által tömörített 23 településen mintegy két- és félmillió ember él és a vidék fővárosaiban dolgozik a magyar munkavállalók több mint egynegyede. A felsőoktatásban résztvevő hallgatók majdnem fele pedig a megyei jogú városokban található 8 egyetem vagy főiskola valamelyikére jár.

Olyan rendszer kialakítását javasolja a kormánynak a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amely az elkerülőutak forgalmát nem tereli be a városokba - többek között erről is beszélt ma Szita Károly a Magyar Rádió reggeli műsorában. A szervezet új elnöke kijelentette: fontos megismerni a polgármesterek véleményét és felmérni az is, hogy az úthasználati díj bevezetése milyen hatást gyakorolna a városok közúti forgalmára. A kormány a múlt héten jelentette be, hogy fizetőssé tenne egyes, most még még díjmentes autópálya- és gyorsforgalmiút-szakaszokat.

Címkék: mjvsz, szita károly, politika, kaposvár