Összefoglaló:

Május elsejétől két és fél százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja Kaposváron. Ez egy 120 literes edény esetében például 13 forintos növekedést jelent. A képviselőtestület mai ülésén döntött arról is, hogy a kórház déli tömbjén építési tilalmat rendel el.

Egy csaknem 4 hektáros terület szabadul fel a kórház-fejlesztés révén a Bajcsy és a Fő utca között. Az önkormányzat meg akarja szerezni a tulajdonjogot, hogy itt parkot alakíthasson ki, ezért addig építési tilalmat rendel el.

2 és fél %-kal emelkedik a szemétszállítás lakossági díja. Ez 35 és 120 liter közötti edény mérettől függően 4 és 13 forint többletet jelent havonta. A közületeknek csaknem 7%-kal emelkednek a díjak. Az új árak május elsejétől érvényesek.

A közgyűlésen Pintér Attila az elmúlt évi költségvetés teljesítésének tárgyalásakor felvetette, hogy az elmaradt bevételek miatt hogyan lehet az idei évben vállaltakat teljesíteni.

- Nem sikerült az eredetileg tervezett saját bevételeket teljesítenie a városnak. 4.9 milliárdot tervezett és 4.6 milliárdot sikerült realizálni. A kérdés az, hogy a 4.9 milliárdnál is magasabb összeget 2012-ben sikerül- e majd a városnak teljesítenie - mondta a kaposvári MSZP frakcióvezetője, Pintér Attila.

Mihalecz András szerint az elmúlt év az elvártaknak megfelelően alakult. Gyarapodott a város. Hozzátette: - a kaposváriak vagyona az mintegy 73 milliárd forint, ez azt jelenti, hogy gyarapodott a város és nagyon reméljük, hogy 2012-ben további nagyon jelentős vagyongyarapodást fogunk elérni, így a kaposváriak még nagyobb vagyonnal rendelkezhetnek. -

A képviselő testület megszavazta a tiltott közösség ellenes magatartásról szóló önkormányzati rendeletet is. Az új jogszabály értelmében azokat, akiket utcai szemetelésért, zöldhulladék égetésért, vagy utcára kiköltözésért megbüntetnek, akár közmunkában is leróhatják a bírságot. Hat órás munkát ötezer forinton számolnak el.

10.00

Zárt ülésen folytatták a többi napirendi pont megtárgyalását, majd 10 órakor véget ért a közgyűlés.

09.50

A szünet után visszatértek a képviselők Rigó Jancsira. Sikerült megállapodni az emléktábla szövegén. Felkerül rá, hogy itt játszott a Korona Szállóban és a süteményről szót ejtenek.

09.30 15 perc szünetet tartanak.

09.20

A gyepmester az összes bejelentett kóbor állatot köteles lesz befogni - ezzel kezdte Szita Károly a gazdátlan ebek gondozására kötendő támogatási szerződésről szóló előterjesztést. Borhi Zsombor (Fidesz) feltette a kérdést, eddig ez miért nem valósult meg. A feltételek hiányoztak Szita Károly szerint. A város a Kutyatár Egyesülettel kíván hosszú távú szerződést kötni a kóbor kutyák gondozása, örökbe adása érdekében. A munka elvégzéséhez 3 és fél millió forinttal támogatják majd a szervezetet.

09.12

Felborzolta a kedélyeket, és megmozgatta a képviselők fantáziáját Rigó Jancsi. Persze a sütemény is, meg a róla emlékező tábla is, amit a Kapos Hotel oldalára szeretnének kihelyezni. Csaknem nagyobb vitát váltott ki a leendő tábla szövege, mint a szemétdíj emelés. A szünet után még visszatérnek az előterjesztésre, addig pontosítják, hogy milyen feliratot véssenek a márványba.

09:00

A közösség ellenes magatartás pénzbírságát akár közmunkával is behajthatják, amelynek mértéke 5000 forint/6 óra. A cégek esetében a cégvezető felel a büntetésért. Senki nem bújhat ki Kaposváron a felelősségre vonás alól, jelentette ki Kéki Zoltán címzetes főjegyző. Számtalan területe van az ilyen jellegű magatartásnak. Ilyen lehet, akár az utcai szemetelés, zöldhulladék ártalmatlanítás, vagy akár az utcára "kiköltözés" kérdése. Hozzátette: a bírság nem minősül szabálysértésnek, ezért priusszal sem jár.

Szemétdíjat emel a város május elsejétől. Éves szinten 2.45%-kal. Ez például egy 120 literes edény esetében 10 forintos növekedést jelent. Ebben a kategóriában jelenleg 303 forintot kell fizetni. A jövő hónaptól 313-at. A testület 16 igen és 2 nemmel fogadta el az előterjesztést.

08:45

Április 15-ével átkerült a szabálysértési eljárás a kormányhivatalokhoz, sokkal bonyolultabb lett a rendszer. Lamperth Mónika kérdése: hogyan látja a főjegyző úr ennek a szabályozásnak a keretében a végrehajtás feltételrendszerét?

Lamperth Mónika: nagyságrendben sokkal több az az ügy ami átkerül az állami hivatalhoz, az önkormányzatnál nem lesz hiba a végrehajtásban. Ebben a rendszerben irreális következmények vannak. szeretném, hogy nagyobb rend legyen a városban.

Pintér Attila: nagyon fontosnak tartom, hogy a rendelkezések végrehajtása érdekében további tájékoztatásra van szükség, rendelet tartalmáról, szabálysértési rendelkezések elfogadásáról. A jogi bizottság ülésén elhangzott: táblák elhelyezésével egyértelműsítsük mit szabad, pl.: zöldterületen mit tilt a város és mit nem.

08:33

A képviselő-testület módosította egyik önkormányzati határozatát, amely a közterületi dohányzást szabályozza. Pontosították, hogy iskolák, egészségügyi intézmények, egyházi és önkormányzati ingatlanok közelében milyen távolságban lehet rágyújtani. Ez a távolság 50 méternél kevesebb nem lehet, ott ahol egyébként teljes mértékben tiltja a rendelet.

08:25

A kórház déli tömbjének telekalakítási és építési tilalmára tértek rá a képviselők. A város a bevásárló központok, zsúfolt lakóépületek helyett, inkább közparkban gondolkodik és ennek jogi hátterét akarják biztosítani a határozattal.

Szép Tamás (Fidesz) szerint a régi, patinás épületeket meg kell tartani, de az értékteleneket le kell bontani. Az előterjesztést 18 igennel támogatták a képviselők.

08:17

Pintér Attila (MSZP) hozzászólásában a bevállalt, de elmaradt felújításokat említette. Rekordadósság évének nevezete a tavalyit. Az elmaradt bevételek miatt tette fel a kérdést: hogyan lehet az idei évben vállaltakat teljesíteni?

Ezt követően a testület elfogadta a tavalyi év költségvetési teljesítéséről szóló előterjesztést.

08:15

Pintér Attila (MSZP) a biomassza erőmű megépítése és a fürdő ellátását biztosító biogáz vezeték beüzemelése után érdeklődött. Mikor valósul meg? - tette fel a kérdést, mivel ezek tavalyi vállalások voltak.

Az engedélyezési tervek elkészültek, és a parlament előtt van az ágazattal kapcsolatos kérdések tisztázásáról szóló törvény - válaszolta a kérdésre Szita Károly polgármester.

08.00

Megkezdődik az áprilisi közgyűlés, amelyen 32 napirendi pontot tárgyalnak meg. A képviselő-testület tagjai közül 18-an vannak jelen. Az elmúlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztéssel kezdték meg a  munkát a képviselők.

 

 

Az előterjesztések között szerepel az önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról és a pénzmaradvány elszámolásáról készített beszámolója.

Szavaznak egyes intézmények felújítása, út, híd és járda felújítás, valamint a viziközmű felújításáról is. Az elhúzódó gazdasági válság érzékenyen érintette városunkban is a kiskereskedelmet. Ennek hatására sok – többek között önkormányzati tulajdonú - üzlet áll üresen a belvárosban. Ezek bérletéről szóló önkormányzati rendelet módosítására tettek előterjesztést.

Megtárgyalják a telekalakítási és építési tilalom elrendelését a Kórház Déli telektömbjének területén.

Emléktáblák elhelyezéséről, a települési szilárd hulladék gyűjtési díjainak módosításáról is döntenek.

Kiderül, hogy bérbeadják-e a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Stadiont, valamint ismertetik az önkormányzat és intézményei által benyújtott pályázatokat és azok eredményeit.

Szó lesz a a Youth Football Fesztivál 2012. évi kaposvári megrendezéséről.

Kövesse velünk az eseményeket. A KaposPont online számol be az események alakulásáról, míg a Kapos TV élő adásban jelentkezik a helyszínről.

Május elsejétől két és fél százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja Kaposváron. Ez egy 120 literes edény esetében például 13 forintos növekedést jelent. A képviselőtestület mai ülésén döntött arról is, hogy a kórház déli tömbjén építési tilalmat rendel el.

Címkék: előterjesztések, költségvetés, politika, önkormányzat, közgyűlés, Kaposvár