A késő éjszakába nyúló szavazáson, amelyen a párt országos választmányának tagjairól döntöttek, Csiba Katalint és Heltai Lászlót választották szóvivőnek Szél Bernadett és Vágó Gábor helyére.

Csiba Katalin korábban egyszer már betöltötte a szóvivői posztot, míg Heltai László a frakció gazdasági kabinetjének tanácsadója. Szél Bernadett és Vágó Gábor nem indult a választáson.

A kongresszus résztvevői döntöttek a stratégiai közpolitikai ügyvivő személyéről is. A feladatot eddig Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes látta el, de ő sem jelöltette magát. Helyette Erőss Gábort választották meg, aki korábban a parlamenti frakció oktatáspolitikai és egészségügyi szaktanácsadója volt.

A párt országos politikai tanácsának új összetételéről - a korábbi terveknek megfelelően - szintén vasárnap szavaznak majd.

Az LMP szombaton viszont döntött arról, hogy elindítják népszavazási kezdeményezésüket. Vágó Gábor és Szél Bernadett az ezt követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az LMP hétfőn elkezdi az aláírásgyűjtést a párt népszavazási kampányához.

A politikus arra is kitért, hogy ha az Alkotmánybíróság pozitívan dönt a nyugdíjügyben benyújtott felvetéseikről, akkor azonnal elkezdenek aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne lehessen elvonni, így a referendum ötödik kérdésként ezzel is kiegészülhet.

(MTI)

Címkék: szóvivők, Alkotmánybíróság, népszavazás, LMP, választás, politika