Kaposváron a 67. számú úton, a Kaposfüredi út 1.5 kilométeres kivezető szakaszán, valamint a Raktár utca - Jutai út között lesz félpályás útlezárás. Somogyban a 65. számú úton, Siófok és Ságvár közötti 1 kilométeres szakaszon is tiltakoznak november 4-én.

- Követeljük, hogy kezdődjenek érdemi tárgyalások a kormány és a szakszervezet között az új Munka törvénykönyvében kifogásolt részek megváltoztatásáról, a háromoldalú egyeztetés megteremtéséről a versenyszférában, valamint a nyugdíjrendszer átalakításáról - mondta a Kapospontnak a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke. Árok Kornél a kaposvári helyszíneken képviseli a szakszervezeteket. Úgy tudjuk: több helyen a Szolidaritás aktivistái vagy a szolgálati nyugdíjuk elvétele ellen demonstráló egyenruhások irányítják majd a lezárást.


Több százan jelezték Somogyból, hogy csatlakoznak a félpályás útlezáráshoz. Így például pedagógusok, egészségügyi dolgozók is. Pénteken reggel 7 órától szomabton reggel 7 óráig adunk nyomatékot követeléseinknek - tájékoztatta a Kapospontot a Magyar Szolidaritás Mozgalom megyei kapcsolattartója, Vörös Ildikó. Az autósoknak szórólapot is osztanak majd.

Nézze meg a demonstráció országos helyszíneit!

Címkék: Jutai, félpályás, útzár, Siófok, politika