szavazas


A bizottság megállapította: ahelyett, hogy az idős lakók egyedül, a szobájukban szavaztak volna, mindenkit a nagy terembe tereltek, és együtt ixeltek arra a polgármesterjelöltre, akit mondtak nekik. 38-an szavaztak így, a két jelölt között pedig 28 voks volt a különbség. Az új választást október 24-én tartják, ha a bizottság döntését jóváhagyja a bíróság. Libickozmán és Varászlón időközi választást kell tartani a döntetlen eredmény miatt, az időpontról később döntenek., de idén még megtartják a választást.

Vörös Tamás, a Területi Választási Bizottság elnöke a KaposPontnak elmondta: 11 ügyben érkezett kérelem hozzájuk, ebből 10 esetben nem találták helyénvalónak ezeket. Mindössze egy esetben Gálosfán semmisítették meg az október 3-ai önkormányzati választási eredményeket.

Kiderült ma az is, hogy a megyei közgyűlésben Karvalics Ottó visszalépett a Fidesz listájáról, helyette Csik László ül majd a frakcióban.

Címkék: Területi Választási Bizottság, Gálosfa, politika