A nemrég még liberális párti Pintér Lóránd Polgári Szabadság Platform néven új szervezetet alapított júliusban egykori párttársaival Kaposváron. Kováts Imre, a a Somogyért Egyesületből kilépett független képviselő is a szervezet támogatását élvezi. A Polgári Szabadság Platform közleménye szerint a kaposváriak egyre növekvő hányada figyeli aggódva Kaposvár sorsának alakulását, egyre többen érzik úgy, hogy az elmúlt ciklusban hozott döntések, illetve az ebből származó, a városra nehezedő adósságteher hosszú évekre kényszerpályára állítják a város irányítóit.

A megoldásokról érdemi vitát kell folytatni, amely túlmutat a választási viták szokásos politikai vetélkedésén - áll a közleményében. Ezért Kováts Imre polgármesterjelölt, a Polgári Szabadság Platform programjával összhangban vitára hívta jelölttársait, amelyben a fejlesztésekről, a helyi vállalkozók számára biztosított piacról, oktatáspolitikáról, foglalkozáspolitikáról és a szociális rászorulók lakáshelyzetének megoldási lehetőségeiről vitázna. Kováts Imre polgármesterjelölt jelölttársaival e-mail üzenetben vette fel a kapcsolatot, azonban vitapartnerek nélkül maradt.

A képviseleti demokrácia lényegéhez tartozik, hogy a választópolgárok különböző alternatívák között választanak, a jelöltek és programjaik versengenek a szavazók bizalmáért. A programok megismertetésének legjobb módja a nyilvános vita - áll Lamperth Mónika polgármester-jelölt közleményében, aki szintén vitára hívta a helyi választási bizottság által bejegyzett polgármester-jelölteket.

Címkék: választópolgárok, Kováts Imre, Polgári Szabadság Platform, Pintér Lóránd, politika, Lamperth Mónika, vita